Logisztika

A forgalomcsökkenés ellenére a Budapest Airport biztos lábakon áll

Több mint 5700 járat tűnt el a budapesti repülőtér menetrendjéből, a még közlekedő kevés járat pedig rendkívül alacsony töltöttséggel repül.

A Budapest Airport a forgalomcsökkenés okozta jelentős bevételkiesés és veszteség ellenére is fenn tudja tartani a repülőtér biztonságos működését és biztosítani tudja a forgalom újraindulását.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetőjének közleményében az áll, hogy a repülőtéren szinte teljesen leállt a forgalom,

több mint 5700 járat tűnt el a budapesti repülőtér menetrendjéből, a még közlekedő kevés járat pedig rendkívül alacsony töltöttséggel repül.

A Budapest Airport arra számít, hogy a következő hetekben vagy akár hónapokban az utasforgalom alacsony szinten marad,

vagy akár a nulla felé is közelíthet, az egyre több országban életbe lépő beutazási tilalom miatt.

Fotó: AFP

A korábbi évek sikeres gazdálkodásának, illetve az elmúlt napokban megtett válságkezelési intézkedéseknek köszönhetően a Budapest Airport helyzete stabil – olvasható a közleményben.

A repülőtér a jelenlegi helyzetet kezeli, és bízik abban, hogy a járvány lecsengése után rövid időn belül kedvező fordulat következik be. A vállalat azonban azzal az eshetőséggel is számol, hogy a budapesti repülőtér a forgalom egy részét hosszabb ideig elveszíti. Ebből következően a tavalyi kiugró eredményeket nem tudja megismételni az idén.

koronavírus Budapest Airport utasforgalom Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Kapcsolódó cikkek