Logisztika

Lízingügylet segítségével került a legtöbb hétszemélyes autó a nagycsaládokhoz

Áprilisban 10 milliárd forint fölé emelkedett a nagycsaládosok autóvásárlási programjában megvásárolt autókra kötött lízingszerződések összege – közölte a Magyar Lízingszövetség. A szervezet tagvállalatai a program tavaly júliusi indulása óta pedig több mint 3605 új hétüléses autóhoz nyújtottak finanszírozást, egyenként átlagosan 2,8 millió forint értékben.

Április végéig összesen 3605 új hétüléses autóra kötöttek összesen több mint 10 milliárd forint értékű lízingszerződést az érintett nagycsaládosok a 2019 júliusában indult állami autóvásárlási programba. Ennek keretében a feltételeket teljesítő családok maximum 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphatnak. A jóváhagyott lízingszerződések száma meghaladja a 4 ezret, vagyis több mint 400 autó esetében már zöld utat kaptak az érintettek, de az autó átadása még nem történt meg – közölte a Magyar Lízingszövetség.

A hétülésesek nagy részét lízingelték

Thomka Ferenc, a szervezet elnökségi tagja közölte: „A jóváhagyott és a megkötött szerződések száma közötti különbség azzal magyarázható, hogy sok esetben a megrendelt autók csak hónapokkal később érkeztek meg a kereskedőkhöz.” Hozzátette: A támogatott hétülésesek közel fele került lízingügylet segítségével a nagycsaládos vásárlókhoz. Ezért a lízingcégek sikeresnek tartják a programot.

Ugyanakkor Thomka Ferenc szerint arra számítani lehetett, hogy a program előrehaladtával mérsékeltebb lesz az igény a hétüléses autókra, ezzel együtt a lízingfinanszírozásra.

Emellett a koronavírus-járvány is visszavetheti az igényeket.

A kereslet alakulásáról a Magyar Lízingszövetség szakembere elmondta:

A múlt év végén és az idei év elején volt tapasztaltunk kiugró érdeklődést.

Fotó: AFP

Tavaly októberben 548, novemberben 498, decemberben 576, januárban pedig 473 lízingszerződést kötöttek a nagycsaládosok a program keretében. Ezzel szemben februárban 369, márciusban 399, áprilisban pedig 242 finanszírozási kérelmet hagytak jóvá a lízingcégek.

Az április végéig elért 10 milliárd forintos finanszírozott összeg azt jelenti, hogy egy-egy autóhoz átlagosan 2,8 millió forintos finanszírozást nyújtottak a lízingtársaságok.

Az igényelt kérelmek döntő többsége zöld utat kapott a lízingcégektől,

tavaly július óta a nagycsaládosok által beadott igénylések mindössze 6 százaléka nem jutott el a szerződéskötésig.

hétszemélyes autó Magyar Lízingszövetség lízing
Kapcsolódó cikkek