ITM: ösztönöznék az olcsó elektromos rásegítésű kerékpárok vásárlását
A pályázat keretében magánszemélyek kaphatnak támogatást, és elsősorban a munkába járást kívánják segíteni.
MTI
2020.09.22, 11:23
Megosztom a cikket
Pályázatot írnak ki októberben elektromos rásegítésű kerékpárok megvásárlására, a keretösszeg 1 milliárd forint – jelentette be Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
A pályázat keretében magánszemélyek kaphatnak támogatást, pedálszenzoros kerékpárok vásárlásához maximum 90 ezer forintot, nyomatékszenzoros kerékpárok esetében 150 ezer forintot, legfeljebb a jármű árának felét, és mivel elsősorban a munkába járást kívánják segíteni,
ezért a pályázat benyújtáshoz munkaviszonyt igazoló dokumentum csatolása is szükséges lesz.
Illusztráció. Fotó: Hendrik Schmidt/dpa-Zentralbild/ZB
A keresletet az érdeklődők számára leginkább elérhető, olcsóbb márkák felé szeretnék terelni,
ezért a támogatott járművek nem kerülhetnek többe 900 ezer forintnál,
és megadott műszaki-környezetvédelmi követelményeknek is meg kell felelniük – hívta fel a figyelmet az államtitkár.
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az idén februárban bejelentett Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv keretében az elektromobilitás ösztönzése kiemelt kormányzati feladat.
Az elektromos járművek károsanyag- és zajkibocsátása sokkal alacsonyabb, mint más járműveké, a közlekedésből származó környezetszennyezés visszaszorítása érdekében a kormány célja az elektromobilitás elterjesztése – tette hozzá.
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.