Logisztika

Káosz lehet a repülőtereken az újraindulás után

Az egészségügyi hitelesítő adatok mihamarabb digitalizálását szorgalmazza a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség.

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) arra figyelmeztet, hogy a repülőtereken káoszra számíthatunk, ha a kormányok nem találnak gyors megoldást az egészségügyi bizonyítványok (koronavírustesztek és oltóanyag-tanúsítványok) digitalizációjára.

Míg a pandémia előtt a turisták átlagosan körülbelül 1,5 órát töltöttek minden utazás során a reptéren, a jövőben a becsekkolással, a biztonsági ellenőrzéssel, a határellenőrzéssel, vámügyintézéssel és a poggyászkiadással töltött idő jelentősen megnőhet.

A jelenlegi adatok szerint a repülőtéri feldolgozási idők a csúcsidőszakban 3 órára emelkedtek, pedig még csak harmadannyian repülnek, mint a pandémia kitörése előtti időszakban. A hosszabb procedúra elsődleges oka az, hogy az utazáshoz szükséges egészségügyi igazolványokat főként papíron ellenőrzik.

Ráadásul, a folyamat fejlesztése nélkül a repülőtéren eltöltött idő elérheti az 5,5 órát utazásonként a pandémia előtti forgalom 75 százalékánál, és utanként 8 órára nőhet, ha az utasforgalom visszatér a járvány előtti szinthez

– írja a TravelDailyNews portál.

Fotó: AFP

A montreali székhelyű szervezet ezért a kormányok segítségét kéri abban, hogy az egészségügyi hitelesítő adatokat mihamarabb digitalizálják, ezzel elősegítve a zökkenőmentes újraindítást.

A Covid-teszteredményeket és oltóanyag-bizonyítványokat tartalmazó globálisan elismert, szabványosított digitális tanúsítványok számos előnnyel járnának a szervezet szerint. Nem csak a hamis dokumentumokat lehetne a rendszerrel elkerülni, hanem a papírok kivezetésével a várakozási idő is csökkenhetne a repülőtereken. Az önkiszolgáló bejelentkezésre is lehetőséget rendszer a vírus terjedésének kockázatát is csökkentené.

A digitális tanúsítványok kérdése a június 11-én kezdődő G7 csúcstalálkozón is napirendre kerül majd, így a kormányok megoldást találhatnak a digitális tanúsítványokat érintő kulcsfontosságú kérdésekre. Többek között

egyezségre juthatnak a vezetők abban, hogy elfogadják-e a határokon a digitális Covid-19 teszt- és oltási tanúsítványokat, amelyek az Egészségügyi Világszervezet (WHO) intelligens oltóanyag-tanúsítványait veszik alapul.

A csúcstalálkozón döntés születhet arról is, hogy ha a kormányok megkövetelik a légitársaságoktól az utazási engedélyek ellenőrzését, elfogadják-e a IATA Travel Pass-t is. A szervezet ezért arra kéri a G7 csúcstalálkozó résztvevőit, hogy működjenek együtt a légi közlekedési szektorral, hogy a kormányok a lehető leghatékonyabban működtethető rendszert vezessék be az utazási dokumentumok digitalizálására.

COVID-19 várakozási idő repülőtér Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség koronavírusteszt utazás IATA
Kapcsolódó cikkek