Lezuhantak a Ryanair bevételei a járvány alatt
A Ryanair ír, fapados légitársaság 815 millió euró adózás utáni veszteséggel zárta a 2020-as pénzügyi évét az egy évvel korábbi 1 milliárd euró nyereség után.
Szakértők rosszabb adatra, 834 millió mínuszra számítottak.
A Ryanair hétfőn ismertetett közleményében úgy fogalmaz, hogy a tavalyi év a legnagyobb kihívást jelentette a cég 35 éves fennállása óta. A pandémia miatt a világ számos országában bevezetett korlátozások következtében az utaslétszám 81 százalékkal, 27,5 millióra zuhant az egy évvel korábbi 149 millióról.

A légivállalat a következő 12 hónapra előre nézve azzal számol, hogy ha szeptemberre beoltják Európa lakosságának a többségét, akkor jelentősen bővül a légi közlekedés és komoly mértékben nő az idegenforgalmi ágazatban a munkahelyek száma. A légitársaság legfrissebb előrejelzése szerint a célként kitűzött 80-120 milliós utasforgalom az alsó határhoz közelít majd a következő 12 hónapban.
A Ryanair a jegyrendelések áprilisi alakulása alapján úgy véli, hogy már megkezdődött a talpra állás. A folyó pénzügyi év június végével záródó utolsó három hónapjában 5-6 millió utassal számol a Ryanair.
Elbukta a Ryanair az Air France-pert
A perek nem közvetlenül a légitársaságok, hanem az Európai Bizottság ellen indultak.


