Logisztika

Még nem termelnek profitot a magyarországi carsharing-cégek

Budapest legfiatalabb autómegosztója, a Share Now a járvány ellenére tavaly megduplázta az árbevételét, 345,8 millió forintot ért el.

A Wallis csoport tulajdonába tartozó cég tájékoztatása szerint a 936 milliós vesztesége mutatja, hogy a járvány miatti korlátozások alatt drasztikusan visszaesett a kereslet, miközben megnőtt az autóflotta finanszírozási igénye. A cég új szolgáltatási elemeket is bevezetett, növelte szolgáltatási zónáját, flotta- és csapatbővítést is végrehajtott tavaly,

így 2020 végére már 300 autót számlált, és 15 helyett 23-an dolgoztak a cégnél.

Buday Bence, a magyarországi Share Now márkát tulajdonló Wallis Autómegosztó Kft. ügyvezető igazgatója a Világgazdaságnak elmondta:

a vállalatcsoport elkötelezett az autómegosztó hosszú távú működtetése mellett, ezért ameddig szükséges, folyamatosan biztosítja a tőkebefektetést.

Az idén például már 550 millió forint tőkeemelést hajtott végre, ezáltal stabil a cég tőkehelyzete. A 1,5 milliárdos, hosszú lejáratú kötelezettségeket pedig a Share Now magyarországi autóflottájának előre tervezett lízingfinanszírozási költségei teszik ki. A társaság a járvány harmadik hullámának visszaszorulása óta minden eddiginél nagyobb keresletnövekedést tapasztal. Egyre több felhasználó kombinálja az autómegosztást a többi közlekedési móddal, a városi közlekedésbe történő integrálását azonban még önkormányzati és állami szinten is szükséges támogatni, megfelelő szabályozással.

A magyar főváros legrégibb autómegosztója, a GreenGo 553 milliós bevételt ért el 2020-ban.

A 30 százalékos növekedés a tavaly februárban indult prágai leányvállalatnak bérbe adott autók díjából és a budapesti autómegosztó tevékenység 8 százalékos növekedéséből tevődött össze

– közölte a Világgazdasággal Michaletzky Bálint, a GreenGo ügyvezetője.

GreenGo, MOL Limo autó illusztráció, Mobilitási Pont Budapest Gellért tér. foto: Vémi Zoltán
Fotó: Vémi Zoltán / VG

Hozzátette: a 8 százalékos növekedés jócskán elmarad a tervezettől, ami részben a járvány okozta bizonytalanságoknak tudható be. Tájékoztatása szerint az autók fertőtlenítésére tízmillió forintos nagyságrendben költött a cég, az első hullám alatt pedig mindenkinek 30 százalékos menetdíj-kedvezményt biztosított – mindezek hatottak a pénzügyi eredményekre. A járványügyi korlátozásokkal nem érintett hónapokban azonban tavaly folyamatosan nőtt az autómegosztók szolgáltatásai iránti kereslet, a GreenGo ügyvezetője szerint ez is indokolja, hogy napirendre kerüljön az ágazat szabályozása.

Az egész ágazat számára fontos lenne a személyszállítási törvény felhatalmazása alapján kidolgozni a közösségi autómegosztás részletszabályait, és tárgyalni kellene olyan ágazati jogosultságokról, mint például a buszsávhasználat a carsharing gépkocsik számára

– emelte ki Michaletzky Bálint.

A Mol Limo 892 milliós tavalyi forgalma a pandémia ellenére is meghaladta a 2019-es szintet, a nyereség azonban egyelőre várat magára, a tervek szerint a szolgáltatás 2025-re válhat profitábilissá – közölte a Világgazdasággal Czikora Tamás, a Mol csoport mobilitási vezetője. Hozzátette: az első éveket egyfajta tanulási folyamatként kezelik, amelyekre építkezve elkezdődik majd a komplex mobilitási szolgáltatások kialakítása.

Az év végére szeretnének elindítani egy mobilitási platformot, amelynek segítségével a felhasználók gyorsan, egyszerűen átláthatják, hogy a városban miként juthatnak el leggyorsabban vagy éppen a legfenntarthatóbb módon az úti céljukhoz.

Nemcsak a menetrendet láthatják majd, hanem a fizetési megoldásokat beapplikálva, a tömegközlekedésről Limóra vagy Bubira váltva, akár foglalhatnak is autót vagy kerékpárt.

Az egész ágazat számára fontos lenne a személyszállítási törvény felhatalmazása alapján kidolgozni a közösségi autómegosztás részletszabályait, és tárgyalni kellene olyan ágazati jogosultságokról, mint a buszsáv használata.

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek