BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Mérföldkőhöz érkezett az ikonikus Duna-parti szálloda felújítása

Budapest egyik legismertebb szállodája, a Széchenyi István téren álló korábbi Átrium Hyatt felújítása új szakaszához érkezett: eltűntek az állványzatok, és láthatóvá vált az épület megújult homlokzatának nagy része. A felújítás következő állomása a toronydaru elbontása lesz ősz végéig, a teljes projekt pedig a tervek szerint 2026 őszén zárul le, amikor az új szálloda – immár SO/Budapest néven – megnyitja kapuit.

Részben láthatóvá vált a Budapest belvárosában található korábbi Átrium Hyatt – később Sofitel Chain Bridge – hotel épületének megújult homlokzata, miután új szakaszába lépett a szálloda felújítása, és lebontották az állványzatok jelentős részét az épület körül – közölte a beruházó, a SOF-11 SB OperatingCo Kft..

szálloda
A szálloda felújítása 2026 őszére fejeződik be / Forrás: SO/Budapest

A felújítás során a tervezők igazodtak az eredeti épületet jegyző Zalaváry Lajos által megálmodott homlokzat arányaihoz és az aranymetszés szabályaihoz, az új homlokzat koncepciójának megalkotásában pedig a Hani Rashid által jegyzett, nemzetközi hírű, Asymptote Architecture amerikai építész iroda és a Bánáti + Hartvig Építész Iroda működtek közre. Az épület új arculatában a francia–magyar kötődés jegyében Victor Vasarely op-art stílusának hatásai is megelevenednek: a homlokzat optikai díszítő elemei különböző nézőpontokból más és más vizuális élményt nyújtanak. A fejlesztés minden szakaszát széleskörű

  • szakmai
  • és hatósági

egyeztetés kísérte, a homlokzat városképi hatásait pedig mintahomlokzat szakasz megépítésével is vizsgálták.

Kiderült, mikor fejezik be a szálloda felújítását

A felújítás következő állomása a toronydaru elbontása lesz ősz végéig, a teljes projekt pedig a tervek szerint 2026 őszén zárul le, amikor az új szálloda a SO/ márka alatt nyitja meg kapuit, amely az Ennismore független alapítású, életstílusmárkákat összefogó globális csoportjának tagja. A beruházó, az SOF-11 SB OperatingCo Kft. és partnerei meggyőződése, hogy a megújult épület a város e történelmi helyszínéhez méltó, kortárs építészeti értéket képvisel, a benne üzemelő modern szálloda pedig hozzájárul ahhoz, hogy Budapest a nemzetközi turizmus és vendéglátás egyik kiemelt célpontja legyen.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.