A Kieselbach Galéria aukciójának anyaga három fő kategóriába osztható: a háború utáni művészet (post war), az elő kortársak (contemporary) és a feltörekvő fiatalok (emerging talent) szekciója. Mind a három kategória másként kezelendő, nem esztétikai, hanem elsősorban befektetési szempontból.
A post war kategória művészeinek életműve már lezárult, a legtöbb esetben a szakmai feldolgozásuk is megtörtént, beilleszkedtek a magyar művészettörténeti szakmai kánonba, és az is egyértelmű, mely nemzetközi irányzatokkal rokoníthatók.
Vásárlásuk – befektetési szempontból – a klasszikusokhoz hasonlít, s azok a gyűjtők fordulnak feléjük előszeretettel, akik korábban jobbára a klasszikus piacról vásároltak, és kiemelt szempont számukra a biztonság. A klasszikus képek piacán kevesebb szabadon elérhető fő művet találnak, hiszen ezek az elmúlt tíz-húsz évben megtalálták a helyüket különböző műgyűjteményekben, és egyelőre nem mozdulnak onnan ki nagy számban. Az élő kortársaknál már lehet tudni valamit a pozíciójukról, már van áruk, de még van előttük távlat, sejthető, hogy nem értek el a kvalitásuknak megfelelő árszintre.
Egy műtárgy ára folyamatos és szisztematikus építkezés eredménye. A művész és galeristája közös döntése, mikor lépnek egy szintet, mikor emelnek a művész árain, de ez nem ötletszerűen történik, hanem bizonyos tényezők emelik az árat. Ilyen például a múzeumi gyűjteménybe kerülés.
A nemzetközi művészeti piacon három olyan múzeum van, amelynek a vásárlása automatikusan radikálisan növelheti az alkotó munkáinak árát: a londoni Tate Modern, a New York-i MoMa és a párizsi Pompidou Központ.
Mindhárom intézmény vásárolt az elmúlt években a magyar neoavantgárd alkotóitól, Keserü Ilonától, Maurer Dórától, Nádler Istvántól, Jovánovics Györgytől, és ez a tény a mostani aukciós szereplésükön is megmutatta a hatását. Ahogy az is fontos értéknövelő, ha fontos intézményi vagy magángyűjteménybe bekerülnek, például a MNB festményvásárlásai is stabilizálták a magasabb árszintjüket, vagy még inkább megemelték, ahogy Keserü Ilonánál láthattuk. Igaz, a Kieselbach Galéria első ízben megrendezett kortársárverésének anyagán látszott, hogy szerették volna odatenni magukat, számos ritkaságot, fő művet felsorakoztattak. A kortárs piacon az is vonzó elem lehet, hogy annyira mozog ez a terület, hogy bőven elérhetők ritkaságok.
A most hetvenes, nyolcvanas éveiben járó művészgeneráció alkotásainak a hazai piacon elért eddigi példátlan áraiban szerepet játszik az is, hogy nem a semmiből bukkantak elő. Már a hetvenes években dolgoztak ösztöndíjakkal Nyugat-Európában, bekerültek német vagy francia köz- és magángyűjteményekbe, múzeumok anyagába. Gyakorlatilag évtizedeken keresztül jelen voltak a nemzetközi színtéren is – Maurer Dóra például sokáig kétlaki életet élt –, elérhetők voltak a külföldi galériák számára. Dolgoztak, tanítottak Nyugat-Európában, ez is számít, ha befektetési szempontból szeretne valaki kortárs képeket venni. Magasabbak ugyan az áraik, mert megfizetjük a befektetési kockázat csökkenését, cserébe számíthatunk arra, hogy ők lesznek a kortárs piac blue chipjei.
A feltörekvő fiatalok műveihez alacsonyabb árszinten hozzá lehet jutni, de a jövő kitalálhatatlan, nem tudhatjuk, melyik művész fogja beváltani a reményeket, és kiből lesz pályaelhagyó vagy elfelejtett alkotó, így kockázatosabb a munkáikba fektetni. A hazai művészettörténeti kánon folyamatosan alakul, lehet, hogy a következő generáció nagy hasznot realizál egy mai vásárlás után, de az is lehet, hogy tévedésnek bizonyul.
A Kieselbach Galéria első kortárs aukciója mindenekelőtt azt mutatta meg, hogy stabil érdeklődés van erre a szegmensre. A két sztártételből az egyik Kondor Béla A műtücsök felbocsátása című 1958-as festménye, a post war kategória fő darabja, 120 millió forintos leütési árat ért el. Az előbb említett szempontok mellett ebben az is közrejátszik, hogy az életmű nagy része múzeumban van, csak kevés az elérhető képe a szabadpiacon.
A kortárs kategória fő műve Keserü Ilona 1967-es Sírkövek 2. című festménye, amely először jelent meg a műtárgypiacon, és 48 millió forintos kikiáltási ára 110 millióig emelkedett.
Keserü Kossuth-díjas, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, 1933-ban született, ma is alkotó festőművész, 2019-ben a magyar Forbes őt választotta a tizedik legbefolyásosabb nőnek a hazai kultúrában. Családjában nem ő az első, aki művészpályára lépett, anyai nagynénje Jászai Mari volt. A híres Iparterv-kiállítások egyetlen női résztvevője, ezer szállal kötődik szülővárosához, Pécshez, először Martyn Ferenctől, Pécs meghatározó művészegyéniségétől tanult rajzolni. 1958-ban diplomázott a Képzőművészeti Egyetemen, a hatvanas évek elején egy évet Rómában töltött.
1967-ben a balatonudvari temetőben külföldi barátokkal sétálva bukkant rá az ottani különleges, 18. századi málladozó, szív alakú homokkő sírkövekre, amelyek művészetének visszatérő motívumai lettek.
A most árverezett képe is ebből a sorozatból való. A New York-i Metropolitan Museum of Art is egy a balatonudvari sírkövek által ihletett négy méter széles, kézzel varrott falikárpitot vásárolt meg tőle 2018-ban.
Az este során egyébként Kondor, Keserü és Kassák mellett Korniss Dezső, Veszelszky Béla, Molnár Sándor és Korga György és több mint egy tucatnyi művész esetében született életműrekord. Figyelemre méltó sikert ért el a Tandori Dezső hagyatékából összeállított kollekció: a nemzetközi példákból is azt látjuk, a rangos gyűjteményekből származó aukciós tételek kivételes eredményeket képesek elérni.
