BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az összes példányt már előre értékesítették

Nagy vonalakban ugyan a Chiron típuson alapul az új Bugatti Divo, mégis külön modellnek tekinthető. Teljesen új karosszériát álmodtak meg a formatervezők, ami a modern részletek mellett még 90 kilogrammal nagyobb leszorítóerőt is termel. A függőleges vezetőszárny mögött negyedével szélesebb spoilert helyeztek el, amely erős fékezésnél függőlegesbe áll, hogy ezzel is segítse a lassulást.

Javítottak a motor- és a fékrendszer hűtésén is, a tetőívet arra használják, hogy a körülötte áramló levegő még nagyobb tempóval essen be a szívócsatornába és így a motorba. Maga a 8,0 liter lökettérfogatú, W16-os négyturbós erőforrás változatlan, maximális teljesítménye 1500 lóerő, és 1600 newtonméter a nyomatéka. Mivel nincs végsebesség üzemmód a fedélzeten, a legmagasabb tempó épp csak eléri az óránként 380 kilométeres sebességet, miközben a Chiron 420 kilométer/órával is képes haladni. A Divónál a kanyargós úton elérhető nagy sebességre koncentráltak, ennek érdekében vékonyabb zajszigeteléssel, egyszerűbb ülésekkel, a tárolóhelyek megszüntetésével, könnyebb felnik és karbon intercooler-házak alkalmazásával 35 kilogrammal csökkentették a saját tömeget. Ez és a nagyobb leszorítóerő azt eredményezi, hogy az olaszországi Nardóban található körpályán 8 másodperccel gyorsabb körönként, mint a Chiron.

Az egykori francia autóversenyző, Albert Divo után elnevezett Bugatti listaára 5 millió euró, azaz 1,6 milliárd forint, ami pontosan kétszerese a Chiron alapárának. Ennek ellenére nem meglepő, hogy már a bemutató előtt mind a negyven példányt értékesítették.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.