BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csökkennek a francia családok adóterhei

A francia kormány együttesen mintegy 25 milliárd euróval csökkentené a háztartások és a vállalatok adóterheit – derült ki a tegnap nyilvánosságra hozott 2019-es költségvetési tervezetből. Ezzel az adók az állami bevételek 44,2 százalékát tehetik ki, ami a legalacsonyabb érték lehet 2012 óta. Emmanuel Macron kabinetje az adócsökkentésekkel szeretné élénkíteni a gazdasági növekedést, egyben támogatni a munkahelyteremtési folyamatokat.

A francia elnök helyzetét nehezíti a vártnál lassabb gazdasági növekedés, ezért a kormány kénytelen visszafogni korábbi költekezési terveit, hogy tartani tudja magát a költségvetési hiány csökkentésére vonatkozó célkitűzéseihez. „Ebben a nehéz időszakban, amelyen az Európai Unió most keresztülmegy, Franciaországnak tiszteletben kell tartania pénzügyi kötelezettségeit, hogy megőrizhesse politikai hitelességét” – idézi Bruno Le Maire pénzügyminisztert a Reuters. A jövő évi francia költségvetés 2018-ban és 2019-ben is 1,7 százalékos éves gazdasági növekedéssel számol. Az állami büdzsé hiánya jövőre a GDP 2,8 százalékát teheti ki, míg idén a 2,6 százalékát. Franciaország ezzel jövőre is eleget tehet az uniós maastrichti kritériumoknak.

Macron támogatottsága a közvélemény-kutatások szerint egyre csökken a lakosság körében. A munkanélküliségi ráta júniusban 9,1 százalék volt, magasabb az uniós átlagnál, és sok elemző pesszimista azzal kapcsolatban, hogy Macron tervei hosszú távon növelhetik-e a francia foglalkoztatottságot, és csökkenthetik-e a lakosság állami támogatásoktól való függését. Tavaly májusi elnöki beiktatása óta Macron számos népszerűtlen intézkedést vezetett be: csökkentette a tehetősebbek és a vállalatok adóterheit, és a lakhatási juttatásokat is visszaszorította, emellett emelte a társadalombiztosítási terheket. A Macron-kormány azt reméli, a 2019-es adócsökkentések hatására megugrik a vásárlóerő, és a lakosság könnyebben feldolgozza a jövőre tervezett reformokat, amelyek a többi között a nyugdíjrendszert és a munkanélküliek juttatásait érintik.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.