Őrizetbe vették Japánban a Nissan vezérét
A Renault részvényei 11 százalékkal estek a párizsi, a Nissané pedig 10 százalékkal a német tőzsdén, miután pénzügyi csalás vádjával őrizetbe vették hétfőn Japánban a Nissan–Renault–Mitsubishi autóipari szövetség elnök-vezérigazgatóját. A vád szerint a 64 éves Carlos Ghosn öt év alatt 10 helyett csak 5 milliárd jenes jövedelmet jelentett a tokiói tőzsdének benyújtott beszámolókban, jelentős pénzügyi szabálytalanságokat követett el, és céges pénzügyi forrásokat fordított személyes célokra. Hiroto Saikawa, a Nissan vezérigazgatója délutáni sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy Ghosn és a vele együtt bűnrészesség vádjával őrizetbe vett Greg Kelly igazgató azonnali felmentésére tesz javaslatot.
Ghosn 1999-ben lett a Nissan igazgatója, egy évvel később pedig a cég elnöke, és 2005-ben nevezték ki a Renault vezérigazgatójának. A Reuters szerint csak a költséggyilkosnak becézett üzletembernek köszönhető a Nissan gazdálkodásának nyereségessé tétele, és az, hogy a konszern 2018 első fél évében a világ legnagyobb autógyártója lett 5,54 millió eladott autóval, megelőzve az 5,52 millió gépkocsit forgalmazó Volkswagent.


