A font másfél éves mélypontra csúszott vissza, 1,6 százalékkal gyengült a dollárhoz, és 1,5 százalékkal az euróhoz képest, mihelyt kiszivárogtak az első sajtóértesülések arról, hogy a kormány elhalasztja a mára tervezett szavazást a Brüsszellel kötött és a 27 maradó tagállam vezetői által jóváhagyott kilépési megállapodásról – ezt Theresa May délután jelentette be a parlamentben. A brit deviza négy hete folyamatosan veszít értékéből, mert a kereskedők próbálják kitalálni, hogyan reagál majd az árfolyam az eseményekre. Nem segített a fontnak az Európai Unió Bíróságának hétfőn nyilvánosságra hozott döntése sem, amely megerősítette, hogy az Egyesült Királyság szabadon és egyoldalúan visszavonhatja az uniós tagsága megszüntetésére vonatkozó szándékának korábbi bejelentését, vagyis felfüggesztheti vagy leállíthatja a Brexitet. Theresa May kormányának azonban a jelenlegi állás szerint nem áll szándékában élni ezzel a lehetőséggel, ahogyan azt Jeremy Hunt külügyminiszter meg is erősítette.
A részvénypiac is kezdi beárazni a Brexittel járó politikai kockázatokat. Az FTSE 100 közel 1 százalékal esett tegnap a kisebb brit vállalatokat tömörítő FTSE 250 viszont
2 százalékkal zuhant Theresa May bejelentése után. Elsősorban a gazdasági lassulásra érzékeny építőipari vállalatok teljesítettek rosszul.
A Brexit körüli bizonytalanság egyre inkább nyomot hagy a gazdaság teljesítményén is, a GDP növekedése az elemzői várakozásoknak megfelelően 0,4 százalékra lassult a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakában mért 0,6 százalékról. Az októberi növekedés éves bázison maradt a szeptemberi 1,5 százalékon, havi összehasonlításban 0,1 százalékkal lett magasabb. Az ipari termelés 1 százalékkal csökkent tavaly októberhez képest, ami 2016 márciusa óta a legnagyobb visszaesés. A szolgáltató szektor 0,3 százalékkal bővült csak, elsősorban az újautó-eladások folyamatos visszaesése miatt. Az építőipar bővülése a nyári 3 százalékról 1,2 százalékra zuhant, a feldolgozóipar pedig zéró növekedést produkált. A brit statisztikai hivatal ráadásul figyelmeztetett, hogy a harmadik negyedéves becslést valószínűleg rontani kell majd, a kereskedelmi deficit ugyanis magasabb lett az előzőleg jelzettnél. Az árukereskedelmi mérleg októberben a vártnál nagyobb, 11,8 milliárd fontos hiánnyal zárt, a harmadik negyedév külkereskedelmi mérlegének hiányát pedig 2,9 milliárd fontról 9,8 milliárd fontra rontotta a hivatal a felülvizsgálat során. A brit gazdaság a 2016. júniusi Brexit-népszavazás óta fokozatosan lassul, ma már a sereghajtók közé tartozik a hét legfejlettebb ország között.
A hangulatot tovább rontotta a brüsszeli figyelmeztetés is, hogy az Európai Unió nem hajlandó a kilépési megállapodás újratárgyalására, bár May szándéka az, hogy működőképes és a parlament számára is elfogadható megoldást találjanak az északír–ír határ nyitva tartására. „Ez a megállapodás a lehető legjobb és az egyetlen… Álláspontunk tehát nem változott, az Egyesült Királyság 2019. március 29-én távozik az EU-ból” – jelentette ki Mina Andreeva, a bizottság szóvivője. Ennek ellenére Olly Robbins, May vezető Brexit-tanácsadója már tegnap Brüsszelben tárgyalt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.