BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Magyar Nemzeti Banktól igazol vezérigazgató-helyettest a Garantiqa

A Garantiqa Hitelgarancia új vezérigazgató-helyettese Pulai György lett. Az új vezető érkezésével némileg átalakul a Garantiqa irányítása: a korábbi üzleti vezérigazgató-helyettes, Nagy Róbert kockázatkezelési vezérigazgató-helyettesként folytatja tovább munkáját.

Új vezérigazgató-helyettes csatlakozik a Garantiqa Hitelgarancia Zrt.-hez: a pénzügyi intézmény vezetésében ezentúl Pulai György is részt vesz, aki az elmúlt 12 évben a Magyar Nemzeti Bank hitelösztönzési tevékenységét irányította. Az új vezetői struktúrával a Garantiqa a jövőben is hatékonyan fogja tudni támogatni a hazai mikro- és kisvállalkozások forráshoz jutását – közölte a vállalat.

IMG_5499_ A Magyar Nemzeti Banktól igazol vezérigazgató-helyettest a Garantiqa
Fotó: Kallus György

Pulai György 2004-ben kezdte pályafutását a jegybankban, ahol 2013-tól a Hitelösztönzési terület vezetőjeként dolgozott, 2020-tól pedig már igazgatósági szinten irányította a szakterületet. Munkájához kötődik a Növekedési Hitelprogram (NHP) elindítása és működtetése, amely a 2008-as válság utáni években újra életet vitt a hazai vállalati hitelpiacra.

A Garantiqa közleményében hangsúlyozza: a társaság kezességvállalási portfóliója 2025. június végére 2595 milliárd forintra nőtt, amely 3360 milliárd forintnyi vállalkozói hitel mögött nyújt védelmet, ez jól tükrözi a Garantiqa anticiklikus szerepvállalását. A prudens kockázatkezelést jelzi, hogy a beváltott garanciák aránya tavaly közel 40 százalékkal alatta maradt az üzleti terveknek, sőt, a 2023-as szintnél is csaknem 30 százalékkal alacsonyabb volt. Az új kezességvállalásokhoz képest mindössze 4,2 százalékot, az állományhoz mérten pedig csupán 1,6 százalékot tettek ki a beváltások. 

Az új vezérigazgató-helyettes érkezésével a Garantiqa célja, hogy az utóbbi években jelentősen megnövekedett állomány mellett is hatékonyan segítse a banki partnereket és a vállalkozásokat. 

A jövő egyik kiemelt területe az InvestEU garanciaprogram, amelynek keretében a Garantiqa 2028-ig 1 milliárd euró összegben vállalhat új kezességet az Európai Unió viszontgaranciájával. Ez mintegy 600 milliárd forintnyi kedvező kondíciójú kkv-hitel kihelyezését teszi lehetővé. Ezzel a társaság jó eséllyel továbbra is megőrizheti vezető helyét az európai garanciaszervezetek mezőnyében.

Magyarországon ugyanis a garanciák a GDP 4,4 százalékát fedik le – ez négyszerese az uniós átlagnak. Az új vezető érkezésével némileg átalakul a Garantiqa irányítása: a korábbi üzleti vezérigazgató-helyettes, Nagy Róbert kockázatkezelési vezérigazgató-helyettesként folytatja tovább munkáját.

Óriási segítség a magyar kis- és közepes vállalkozásoknak a garanciavállalás – a Garantiqa több tízezer céggel kötött szerződést

Magyarországon a kezességvállalási rendszer kiemelten sikeres, ebben kulcsszerepe van a Garantiqának, amely különböző kedvezményekkel támogatja a hazai kkv-szektort. A cég az 53 744 vállalkozással kötött 71 465 szerződésben összesen 645 ezer munkahely megtartását, új álláshelyek létesítését támogatta a magyar gazdaságban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.