Nem reagálta túl a piac a politikai bukást
Felemás volt a brit alsóház kedd esti Brexit-szavazásának piaci fogadtatása. A font közel kéthavi csúcsára, az euróval szembeni 0,86-os keresztárfolyamra erősödött a szavazás után, pedig előtte még érdemben gyengült. A londoni FTSE 100 enyhe, 0,5 százalékos mínuszban volt napközben, a gyengülést a nemzetközi piacokon jelen lévő vállalatok vezették, amelyek bevételeinek árt az erősödő font. A kötvénypiacon érződött a bizonytalanság, a hozamok rövid és hosszú oldalon is 6-8 bázispontot emelkedtek, ahogy a befektetők túladtak az eszközeiken.
A részvénypiaci fogadtatás enyhébb volt, mint arra többen számítottak. Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető stratégája lapunknak úgy fogalmazott: a Brexit-megállapodás elutasítottsága nem tegnap dőlt el, a piac már beárazta az egyezmény bukását, legfeljebb a parlamenti elutasítottság mértéke volt meglepetés. A piac optimista, mert közelebb került annak lehetősége, hogy végül a britek az unióban maradnak. Az elemző szerint a brit részvénypiac kivárásra játszik, de a többi
európai piacon sem látni nagyobb mozgásokat. A londoni piaci ralit a belföldre termelő és szolgáltató építőipari vállalatok, a Persimmon és a Taylor Wimpey vezetik, amelyek bevételeinek jót tesz a szavazás óta erősödő font. A globális piacokon jelen lévő, londoni székhellyel rendelkező cégeknek, amelyeknek a forgalma dollárban van, és amelyek nincsenek kitéve a belföldi bizonytalanságnak, árt, ha erősödik a hazai deviza. Az Unilever és a Diageo, a két globális piacra is szolgáltató vállalat például bő 1 százalékos mínuszban volt napközben. A kis- és közepes kapitalizációjú részvények közt is hasonló volt a megoszlás: a hazai piacra termelő vállalatok részvényei enyhén drágultak, míg a nemzetközi jelenléttel rendelkezők veszteséget könyveltek el. Móró a devizahatástól függetlenül megjegyezte: a nemzetközi piacokra termelő cégek jóval kevésbé vannak kitéve a Brexit okozta visszaesésnek, mint azok, amelyek fő piacai brit földön van. Ha egy vállalatnak csak központja van Angliában, de más piacokra termel, nem érinti annyira a belföldi gazdasági lassulás.
A font, annak ellenére, hogy korábban borítékolták a végeredményt, a szavazás ideje alatt fokozott kilengést mutatott: előtte csaknem 1 százalékot gyengült az euróval szemben, majd kéthavi rekordra erősödött. Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője hangsúlyozta: az elmúlt években többször előfordult, hogy szinte teljesen beárazott események is komoly kilengéseket okoztak az árfolyamokban. A devizakereskedők optimistábban látják a jövőt, valamivel nőtt annak az esélye, hogy nem lesz Brexit márciusban. A szakértő lapunknak ismertette: a 2016-os Brexit-szavazás okozta bizonytalanság után sokáig döntő többségben voltak a short pozíciók a fontpiacon, de ez mára megfordulhatott, ez látszódhat a keresztárfolyamon is.
Buró a kötvénypiaci mozgásokról megjegyezte: a 6-8 bázispontos emelkedés nem hoz óriási eladási hullámot. „Nem mondhatjuk, hogy pánikszerűen szabadulnának a befektetők az eszközeiktől, a hozamemelkedés csak enyhe bizonytalanságot okoz a kötvénykereskedők közt” – tette hozzá. Az emelkedő hozamkörnyezet azonban vélhetően nem lesz elszívó hatással az alacsonyabb hozamú német eurókötvények piacára.


