BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Minden globális tényező az olajdrágulásnak kedvezhet

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Mozgalmas hét áll az olajpiac mögött: a Brent alaptípus hordója 62,6, a texasi WTI-é 55,3 dolláron zárt, az előbbi 2, az utóbbi 3 százalékos erősödést követően. Ezúttal minden tényező az áremelkedést segítette. Amint azt a januári statisztikai adatok is igazolták, a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és szövetségesei által decemberben vállalt, összesen napi 1,2 millió hordós önkéntes termeléscsökkentést komolyan veszik az érintettek. Januárban az OPEC vezető ereje, Szaúd-Arábia a decemberihez képest 350 ezer hordóval redukálta a termelését, míg Oroszország a megállapodás alapjául szolgáló októberi szinthez viszonyítva napi 35 ezer hordós csökkentést hajtott végre, ami a 200 ezres vállalástól messze van ugyan, de a sok helyütt extrém környezeti körülmények között dolgozó olajvállalatoknak több idő kell ahhoz, hogy a lehető legkisebb műszaki-technológiai veszteséggel hajtsák végre az utasításban foglaltakat. Az orosz termelés egyébként napi 11,45 millió hordóval történelmi csúcsot állított fel decemberben. Irak a múlt hónapban napi 3,65 millió hordóra csökkentette exportját, hasonlóképpen Líbia és Venezuela is visszafogta termelését.

A legaktívabb szereplő kétségtelenül az Egyesült Államok volt, amely a venezuelai import leállításával próbál végső csapást mérni Nicolás Maduro rendszerére, és hatalomra segíteni az ellenzék elnökét, Juan Guaidót. Az állami olajtársaság, a PVDSA elleni szankciók miatt venezuelai olajjal teli tankerek vesztegelnek az amerikai partoknál. Árfelhajtó tényező volt még a pénteken közölt s a kereslet növekedésére utaló, kiugróan jó amerikai foglalkoztatási adat, valamint Trump elnöknek a Kínával vívott kereskedelmi háború békés rendezését előrevetítő nyilatkozata. Ráadásul az amerikai termelés is takarékosabb ütemmódra váltott, a Baker Hughes olajipari szolgáltató cég adatai szerint nyolc hónapos mélypontra zuhant a működő olajkutak száma, az utóbbi ötből négy héten mértek csökkenést. A dráguló energiahordozó miatt egyre több finomító is mérsékli kibocsátását, ami ugyancsak az áremelkedésnek kedvez – írja a Reuters. Mindent egybevetve, az elemzők szerint kiegyensúlyozott év előtt áll az olajpiac, s rövid távon az árak emelkedésére mutatkozik nagyobb esély.

Túlteljesítette a várakozást az Exxon

Az Exxon Mobil árfolyama 3,6 százalékkal emelkedett a pénteken kiadott negyedik negyedéves gyorsjelentésre reagálva. Bár a világ legnagyobb tőzsdei olajvállalatának adózott eredménye az egy évvel korábbi 8,38-ról kereken 6 milliárd dollárra csökkent, az egy részvényre eső kiigazított profit (EPS) 1,41 dolláros szintjével messze meghaladta az 1,08 dolláros elemzői várakozásokat. A cég olaj- és gázkitermelésével is túlteljesített. A profitcsökkentés egyébként független a cég működésétől, hiszen amíg a tavalyelőtti záró negyedévben az adóreform 5,9 milliárd dollárt hagyott az Exxonnál, ez a tétel most 20 milliósra olvadt. | VG

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.