BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Négy változatban érkezik a középkategóriás szabadidő-autó

Három évvel a Model 3-as bejelentése és egy évvel sorozatgyártásának megkezdése után bemutatkozott az ugyanarra az alvázra épülő és ugyanazt a technikát használó Model Y nevű középkategóriás szabadidő-autó. Ennek a sorozatgyártását 2020 őszére ígérik, az alapmodell csak később jön.

A Tesla szerint egyébként a Model 3-as kapacitás egy része is áttér majd a Model Y-ra annak következtében, hogy alig drágább az új modell. Az alapkivitelnél négyezer, a drágább változatoknál kétezer dollár a felár. Kezdetben az alapmodell a hátsókerék-hajtású, nagy akkumulátorral szerelt változat lesz, amelyhez 540 kilométeres hatótávolságot ígérnek, és 5,8 másodperc alatt éri majd el álló helyzetből az óránkénti száz kilométeres sebességet. Mindezért 47 ezer dollárt kérnek. Az összkerekes nagy hatótávolságú modellnél 505 kilométer a hatótávolság, a 0–100 kilométer per órás gyorsulás 5,1 másodpercet vesz igénybe, és 51 ezer dollár az ára.

A Performance-kivitelnek 480 kilométer a hatótávolsága, a százas tempót mindössze 3,7 másodperc alatt éri el, ezért az élményért legalább 60 ezer dollárt kell fizetni. A 2021 tavaszára ígért hátsó kerekes alapmodellhez 390 kilométeres hatótávolságot és 6,3 másodperces 0–100 kilométer per óra sprintet ígérnek, az alapár 39 ezer dollár lesz.

A felszerelések és opciók listája gyakorlatilag megegyezik a Tesla Model 3-assal, tehát a központi érintőképernyő 15 colos képátlójú, a tetőlemez üvegből készül. A nagyobb modellekhez hasonlóan háromezer dollárért itt is elérhető a két darab, hátrafelé néző pótülés. A bővített vezetőtámogató rendszer csomagban háromezer dollárba kerül, a részben önvezető képességért további ötezer dollárt kérnek. A Model Y leleplezése után egyébként 5 százalékot esett a Tesla részvényárfolyama, mert a befektetők szerint nem elég karakteres az új modell, ami a 3-as eladásait fogja kannibalizálni, ráadásul még sokat kell várni arra, hogy megjelenjen a piacon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.