BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A tervezett bér- és nyugdíjemelés függ a washingtoni hitelezőtől

Ismét Belgrádba készül a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége. A tervek szerint májusban két héten át folytat tárgyalásokat a washingtoni hitelező a szerb kormány és a jegybank képviselőivel. Sinisa Mali pénzügyminiszter szerint az első negyedévben elért gazdasági eredmények lehetővé teszik, hogy a jövőben esedékes nyugdíj- és béremelésekről is egyeztessenek.

Mali elmondta, hogy az első negyedévben 15,8 milliárd dinár (42,7 milliárd forint) volt a költségvetés többlete, miközben az eredeti terv szerint 19 milliárdos hiányt irányoztak elő. Ez még nem jelenti ugyan automatikusan azt, hogy emelhetik a nyugdíjakat és a béreket, de meg fogják vizsgálni a lehetőségeket. Szerbia nem szorul már az IMF hitelére, de tanácsadói szerződést kötött a valutaalappal, és a szerkezeti reformok végrehajtása során figyelembe veszi a washingtoni szakértők ajánlásait. Az IMF és a Világbank legutóbb publikált közös jelentése szerint Szerbiában a gazdasági növekedés 2023-ig átlagosan 4 százalékot tesz majd ki, ami a GDP 21,1 százalékos kumulatív növekedését hozhatja. Az IMF adatai szerint az egy főre jutó GDP 2018-ban 7207 dollár volt, 2023 végére pedig meghaladhatja a tízezer dolláros szintet. A gazdaság erősödik, egyre több pénz folyik be az államkasszába, a pénzügyminiszter ennek tükrében bízik abban, hogy a valutaalap rábólint a bér- és nyugdíjemelésre.

Szerbia idei gazdasági növekedését 3,5 százalékosra becsüli az IMF. A jelentés szerint 2020-ban ez a szám elérheti a 4 százalékot. A szakértők a gazdaság fejlődési üteme alapján Szerbiát Lengyelországgal, Törökországgal, Romániával, Magyarországgal, Bulgáriával és Horvátországgal sorolták egy kategóriába.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.