Kedvező piaci reakció érkezett arra, hogy a dániai parlamenti választáson a szociáldemokrata párt bizonyult
a legnépszerűbb politikai erőnek. A tízéves dán állampapírok hozama
4 bázisponttal csökkent napközben, 0,17 százalékos szintre, a koppenhágai tőzsdeindex, az OMXC20 pedig 1,91 százalékkal emelkedett.
„Ez a választás a jóléti rendszerről szólt, és mi újra erre helyezzük majd a fókuszt” – idézi a Bloomberg a szociáldemokraták élén álló Mette Frederiksent, akiből az ország legfiatalabb miniszterelnöke, és a második női kormányfő válhat Dániában. Az elmúlt években – részben a társadalom elöregedése miatt – felborult a világszerte mintának tekintett dán jóléti rendszer egyensúlya, a voksolók többsége pedig úgy ítélte meg, hogy az eddig kormányzó jobbközép koalíció megszorító intézkedései csak tovább rontanák a helyzetet. Frederiksen a jóléti intézkedések mellett azt is megígérte a választóknak a kampány során, hogy szigorúbb szabályokat vezetnek be a pénzügyi szektorban a legnagyobb dán pénzintézet, a Danske Bank 230 milliárd dolláros pénzmosási botránya után. Egy közvélemény-kutatás szerint egyébként a szavazók többsége elsősorban klímavédelmi rendeleteket vár az új kormánytól, míg a lista második helyére az egészségügy, a harmadikra pedig a bevándorlás került.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.