BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hatszáz euróra nőhet jövőre a minimálbér Szlovákiában

Szlovákiában a szociális partnerek, azaz a munkaadók két szövetsége (AZZZ és RÚZ) és a munkavállalókat tömörítő szakszervezetek szövetsége (KOZ) idén sem egyezett meg a törvény által meghatározott időpontig, azaz július 15-ig, így újra a kormánynak kell döntenie a jövő évi minimálbérről. A munkavállalók 635 eurót akarnak, a munkáltatók viszont legfeljebb 552 eurós összeget tudnak elképzelni. Robert Fico korábbi miniszterelnök, a Smer első embere szerint a 600 eurós határ reálisnak tűnik. A kormánykoalíció legerősebb pártjának elnöke hangsúlyozta, hogy a minimálbér ezzel megközelítené a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által javasolt értéket, ami az országos átlagbér 60 százalékának felel meg. Tavaly év végi adatok szerint az országos átlagbér 1013 euróra rúgott.

Szlovákiában jelenleg 520 euró a minimálbér, és az utóbbi időszakban rendkívül gyorsan nőtt: 2015-ben még csak 380 euró volt. Tény, hogy napjainkban csupán mintegy 100 ezren dolgoznak minimálbérre bejelentve, ami az alkalmazottak alig 4 százaléka, viszont az esetleges 635 euróra történő emelés már mintegy 500 ezer főt érintene. A munkaadók azzal érvelnek, hogy lassul Szlovákia gazdasági növekedésének üteme, ezért a jövő évi parlamenti választás ellenére is csak visszafogottabb lehet a minimálbér emelése. Továbbá az 520 euró bruttó voltaképpen csak 430 eurós adózás utáni fizetésnek felel meg, azaz inkább az állam emelje az évek óta változatlan adómentes határt. Végezetül azt javasolják, a minden évben ismétlődő és eredménytelen viták helyett inkább egy képlet alapján kellene emelni a minimálbért, ami így kiszámítható és az aktuálpolitikától mentes lenne.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.