Jacob Zuma visszautasítja a korrupciós vádakat
Tagadta bűnösségét első kihallgatásán Jacob Zuma, a volt dél-afrikai elnök. A vádak szerint Zuma korrupt kapcsolatot folytatott a Gupta család tagjaival, akik rendre jól jövedelmező állami tendereket nyertek meg, és a kabinet döntéseibe is beleszólhattak. Különböző állami szervek felelős beosztásban dolgozó hivatalnokai azt állították, hogy közvetlenül a Gupta család utasította őket olyan döntések meghozatalára, amelyek az indiai származású famíliának kedveztek. A Zuma elleni bizonyítékok lajstromában szerepel az is, hogy a volt elnök fiát vezetői pozícióban alkalmazta a Gupta család.
„Rágalmaztak, a korrupció királyának hívtak, ahogy sok más névvel is illettek, de én soha nem reagáltam ezekre a vádakra” – idézi Zuma szavait a BBC. A Fokvárosi Egyetem politikai elemzője és kutatója, Ralph Mathekga szerint azonban a politikus idővel változtathat a stratégiáján, és mások korrupciós ügyeinek leleplezésével igyekszik majd elérni, hogy ejtsék az ellene felhozott vádakat. „Mindig azzal fenyegetőzött, hogy nyilvánosságra hoz bizonyos homályos ügyeket, erre most kiváló alkalma adódik” – mondta Mathekga.
Zumát 2018-ban váltotta posztján korábbi helyettese, Cyril Ramaphosa, aki elődje elnökségének kilenc évét elpocsékolt időnek tartja. Ramaphosa a májusi választáson el tudta érni, hogy az ország élén maradhasson, pártja, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) azonban mindössze 57 százalékot szerzett, ami az elmúlt 25 év leggyengébb választási eredménye. Ramaphosa azt ígérte, ha elnök maradhat, felszámolja az országban túlburjánzott korrupciót. A dél-afrikai Mapungubwe kutatóintézet vezető elemzője, Susan Booysen szerint azonban semmi garancia nincs arra, hogy az államfő véghez is viszi ezt. Ramaphosa helyzetét nehezíti, hogy az ANC vezetésében még mindig sokan vannak Zuma hívei, és rendre keresztülhúzzák az új elnök számításait. Márpedig a tervezett gazdasági reformok megvalósításához egységes kormányra lenne szükség.
Újabb vezető távozik az Eskomtól
Az Eskom kincstárnoka, Andre Pillay augusztus végén távozik a vállalattól, amely Dél-Afrika áramszolgáltatásának 95 százalékáért felel – írja a Reuters. Nem ő a vezetőség első tagja, aki a közelmúltban úgy határozott, hogy máshol folytatja a karrierjét, idén már a vezérigazgató is bejelentette távozását. Az Eskom március végére 440 milliárd randnyi, 30 milliárd dollárnyi adósságot halmozott fel, és bár februárban már kapott egy 16 milliárd dolláros állami tőkeinjekciót, azóta ismét mentőövre szorul. | VG


