BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ígéretcunamival lazítják a büdzsét

Második negyedévről szóló jelentésével a Szlovák Statisztikai Hivatal alaposan rátenyerelt a pénzügyminisztérium vészcsengőjére: az 1,9 százalékos éves összevetésű GDP-bővülés ugyanis messze elmaradt a 3,5 százalékos várakozásoktól. Ladislav Kamenicky pénzügyminiszter az összes tárcát felszólította, hogy azonnal kezdjenek el spórolni, ellenkező esetben képtelenek lesznek betartani a kiegyensúlyozott költségvetéssel kapcsolatos ígéretüket. „Az idei lett volna az első olyan büdzsé, amelyben a kiadások összege nem haladja meg a bevételekét, a legfrissebb adatok szerint azonban e cél elérése kétséges. A helyzet súlyos, így a fő célunk most csak az, hogy a lehető legkisebb károkat szenvedjük el” – mondta Kamenicky. Úgy tűnik, a február végi parlamenti választásra készülve a kormánypártok a növekedés radikális fékeződése ellenére sem hajlandók visszavenni a pénzszórásból. A nullás költségvetés így megvalósíthatatlan.

„A gazdasági növekedés lassulása miatt az állam a tervezettnél jóval kisebb adóbevételekre tehet szert. Már korábban figyelmeztettünk arra, hogy az idei költségvetés kidolgozói eleve magasabb bevételekkel számoltak a reálisnál, a baj így nagyobb, mint gondolnánk” – állítja Ivan Sramko, a költségvetési tanács elnöke. „A kormánynak lépnie kell, ha idén nullás költségvetést szeretne. Ha nem tesz semmit, számításaink szerint a deficit elérheti az össztermék 1,02 százalékát, vagyis mintegy 975 millió eurót” – tette hozzá Sramko. A költségvetést 4,5 százalékos idei gazdasági növekedésre alapozták, miközben a valóságban ebből jó esetben is csak 3 százalék teljesülhet. Minden egyes százalékpontnyi gazdasági csökkenés az államkassza számára 350-400 millió euró bevételkiesés.

A helyzet súlyossága ellenére a kormánypártok azt szajkózzák, hogy az általuk javasolt választóbarát intézkedések nincsenek hatással a költségvetésre. Robert Fico, a Smer elnöke továbbra is mereven ragaszkodik ahhoz, hogy a minimálbér legalább 580 euróra emelkedjen jövőre a mostani 520 euróról – ilyen kiugró növekményre még nem volt példa. A nemzeti SNS párt az üdülési csekkek általános kiterjesztését akarja keresztülvinni, ami már az ötven főnél kevesebbet alkalmazó cégeket is érintené. Emellett felmerült a munkavállalókat sújtó járulékok lefaragása, a társasági adó 21-ről 15 százalékra csökkentése, szeptembertől jön az iskolai ingyenebéd, növelni szeretnék a minimálnyugdíjakat is. A népjóléti intézkedések együttesen legalább félmilliárd eurós kiesést okoznának az államkasszának, ám hivatalosan egyik tervezett intézkedést sem vonták vissza. „Szlovákia legnagyobb problémája, hogy nincs felkészülve a közelgő recesszióra. A kormány semmit sem tesz a vállalkozói környezet javítása érdekében, ráadásul olyan intézkedésekre szórja el a pénzt, amelyek csak tovább rontanak a helyzeten” – állítja Jana Kissová, az ellenzéki liberális SaS alelnöke.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.