Drágult a hús, olcsóbb lett a gabona
Második hónapja csökkennek a világpiaci élelmiszerárak, főleg egyes gabonafélék, tejtermékek és a cukor alacsonyabb árának következtében – közölte csütörtökön az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete (FAO). A FAO által számított júliusi árindex 1,1 százalékkal, 170,9 pontra csökkent a júniusi 172,9-ről; a tavalyi év azonos időszakában 167,1 ponton állt a mutató. A húsfélék viszont hatodik hónapja drágultak, elsősorban a birka- és a marhahús iránti erős ázsiai kereslet miatt. A növényi olaj- és zsírfélék árindexe 0,8 százalékkal, 126,5 pontra nőtt, de így is jóval alacsonyabb az egy évvel korábbi 141,9 pontnál.


