BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elkerülhetetlen a német stimulus

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Gyengült az euró a dollárral szemben a hosszú hétvégén, és kissé ereszkedtek az euróövezeti államkötvényhozamok a növekvő recessziós félelmek közepette. A piac egyre biztosabb benne, hogy Németország nem tudja elkerülni a technikai recessziót, a 0,1 százalékos második negyedéves gazdasági zsugorodás után a harmadik negyedévben is csökken a GDP. A német jegybank is ezen az állásponton van, havi jelentésében hangsúlyozta: ha a gazdasági teljesítmény továbbra is gyenge marad, akkor enyhén zsugorodhat a nemzeti össztermék.

A jegybank azután adta ki figyelmeztetését, hogy nyilvánvalóvá vált a német vállalatok második negyedéves vergődése. Németország számos nagyvállalata – köztük a Lufthansa, a Henkel, a Metro –, vagy még súlyosabb esetként olyan gépjárműipari vállalatok, mint a Daimler vagy a Contintental, adtak ki profitfigyelmeztetést a bizonytalan üzleti és a gyengülő külső környezetre hivatkozva.

A vállalatok szenvedése, úgy tűnik, elegendő érv a kormányzatnak is, hogy szakítson a kiegyensúlyozott büdzsé gondolatával, és fiskális stimulussal adjon lökést a piacoknak.

A Bloombergnek nyilatkozó források szerint a kormányzat a belső fogyasztás élénkítését, az infrastrukturális fejlesztéseket és a munkahelyteremtést célozza meg a programmal. A stimulus hasonló lehet a 2009-es csomaghoz: támogathatja az újautó-vásárlásokat, a lakossági energetikai beruházásokat vagy a részmunkaidős állások létesítését. Vasárnap Olaf Scholz pénzügyminiszter már arról beszélt, hogy nagyjából 50-55 milliárd euróval kell megtoldani a német büdzsé kiadási oldalát a közelgő válság negatív hatásainak ellensúlyozására, de konkrétumokkal nem szolgált.

Mindenesetre bőven van honnan költeni: a német költségvetés zsinórban ötödik éve volt pluszos tavaly, az 1,7 százalékos többlet nagyjából 60 milliárd eurónyi extra forrást jelent. A többévnyi takarékoskodást a kormányzat leginkább az államadósság csökkentésére fordította: a 2010-es 81,8 százalékról tavalyra 60,9 százalékra esett a GDP-arányos államadósság. Nem véletlen, hogy az elmúlt hetekben többször felmerült, hogy Németország extra államkötvény-kibocsátással fogja ösztönözni a beruházásokat. Kormányzati források azonban arra is utaltak: a költségvetési stimulust a lakosság és a vállalatok arra is használhatják, hogy szokásuknak megfelelően inkább megtakarítsanak és adósságot csökkentsenek, mint hogy a gazdasági, ipari termelést fokozzák.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.