BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fellélegezhet az európai acélipar

Az Európai Bizottság (EB) értesítette a Világkereskedelmi Szervezetet (WTO), hogy az acélipari kvóták módosítását tervezik. Az Erste azonban közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a lépés kissé már megkésett. Több acélipari cég is jelezte már korábban, hogy növekvő versennyel szembesül az európai piacon, miután a 25 százalékos amerikai vám bevezetése miatt a kínai acél elárasztotta Európát. Negyedéves jelentésében például a Thyssenkrupp is erre panaszkodott.

Az EB a vámmentes acélra vonatkozó kvótát az eredeti tervek szerint 5 százalékra emelte volna, ám a kereskedelmi feszültségek miatt ezt az értéket végül 3 százalékra csökkentené, és ez minden acélipari kategóriára érvényes lenne. Az uniós módosításokról az összes érintett WTO-tag tárgyal majd, és csak ezt követően kezdenek egyeztetni róla az uniós tagállamok. A változtatás érvénybe lépése így csak októbertől várható.

Az Európai Unió tavaly júliusban fogadta el, majd január végén véglegesítette az acélimport korlátozására vonatkozó ideiglenes védőintézkedéseket, amelyek februártól léptek életbe. A tervek szerint ezek 2021 júliusáig lesznek érvényben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.