BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Három friss iPhone modell érkezhet szeptemberben

Három kamera, háromszoros optikai zoom, vékonyabb készülékház és négy gigabyte RAM – többek között ezeket várhatjuk az új, néhány hét múlva érkező iPhone-októl.

Az Apple hagyományosan szeptember elején mutatja be a legújabb iPhone modelljeit, és az eddigi információk szerint úgy tűnik, hogy az idén sem lesz ez másként. A társaság várhatóan szeptember 10-én leplezi le azokat a készülékeket, amelyekkel majd a karácsonyi időszakban igyekszik helyreállítani kissé megingott hírnevét. A várakozások szerint ebben az évben három új modell érkezhet, arról azonban megoszlanak a vélemények a technológiai portálokon, hogy milyen néven dobja piacra az új eszközöket a társaság. A Forbes úgy tudja, hogy az iPhone 11, iPhone 11 Pro és iPhone 11 Pro Max nevet viselik majd a készülékek, a Phonebox összeállítása szerint viszont iPhone XI, iPhone XIR és iPhon XI Max néven futnak majd. Függetlenül attól, hogy milyen nevet kapnak, az eddigi információk szerint úgy tűnik, a többi gyártóhoz hasonlóan az Apple is igyekszik továbbfejleszteni a kamerát. A módosításokról a Phonebox portálhoz került legújabb telefontokok árulkodnak a hatalmas kameraszigettel. A kameraméretek megegyezők, azonban modelltől függően két vagy három optikát tartalmaznak, és a legújabb értesülések szerint 48 megapixeles felbontással, valamint háromszoros optikai zoommal kerülnek a készülékekbe.

Az olcsóbb, kétkamerás új iPhone modellnek 6,1 hüvelykes lesz a kijelzőmérete. Az azonos tudással felvértezett, háromoptikás modellek 5,8 és 6,5 hüvelykes méretekben kaphatók, ahogy azt a legújabb telefontokok is mutatják. A kamerasziget méretének növekedése mellett a készülékház vékonyodott az előző modellhez képest, ezért, bár az előlap mérete nem változott, sokkal kényelmesebben lehet kézben tartani a készüléket. Az alsó részen található, megnövelt méretű csatlakozókivágás a széleskörűen elterjedt USB-C szabvány használatára utal, amelyet az Apple a MacBookokban már előszeretettel alkalmaz.

Gyártói értesülések szerint az olcsóbb modell az előző iPhone XS szériában bemutatott A12 Bionic processzort kapja meg, a drágább változatokat a legújabb A13 Bionic lapkakészlettel szerelik, ezzel a specifikációk szerint az összes androidos készülék teljesítményét lekörözheti. A memória mindhárom esetben 4 gigabyte-os lesz, ami az Apple zárt rendszerének futtatásához több mint elég.

Az árazásban idén nem számítanak növekedésre a szakértők, az olcsóbb változat 800 dollár körüli összegről indul, emellett ezer- és 1100 dolláros verziók lesznek. Persze a tárhelytől függően az ár erősen változhat, és érdemes azt is figyelembe venni, hogy itthon még az adók is jócskán emelik a végső díjat, vagyis valószínűleg lesz olyan változat, amely félmillió forint körüli összegbe kerül. A szeptember 10-i bemutatót követően, várhatóan szeptember 13-án indul az előrendelés, egy héttel később pedig már az üzletekbe kerülhetnek az új eszközök.

Az Apple számára kulcsfontosságú, hogy jól sikerüljön az új iPhone-ok bevezetése, ugyanis az előző negyedév éves összevetésben visszaesést hozott a mobilok értékesítéséből származó bevételben. Ráadásul a júniusban zárult negyedév volt az első három hónapos periódus 2012 óta, amikor a negyedéves bevétel kevesebb mint 50 százalékát adták az okostelefonok.

Amiatt is aggódhatnak a társaságnál, hogy a Check Point Software Technologies a közelmúltban egy számottevő biztonsági résről számolt be, amely az iOS 8-at és a későbbi verziókat érinti. A hiba kihasználásával a telefonon tárolt kontaktok és jelszavak is veszélybe kerülhetnek. A probléma becslések szerint 1,4 milliárd iPhone-t és iPadet érinthet.

Mintegy

1,4

milliárd eszközt fenyegethet a biztonsági rés

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.