Megszorításokkal startolhat az új koalíció
Várakozó álláspontra helyezkedtek tegnap a befektetők azt követően, hogy kedden Giuseppe Conte miniszterelnök lemondott, Sergio Mattarella államfő pedig megkezdte a tárgyalásokat a pártokkal egy lehetséges új koalíció összehozásáról. A tízéves állampapírok hozama minimális mértékben, egy bázisponttal 1,35 százalékra emelkedett, miközben a milánói tőzsdeindex, az FTSE MIB 1,8 százalékos pluszban volt.
A befektetők abban bíznak, hogy nem lesz szükség egy őszi előrehozott választás kiírására, a tavaszi EP-voksolás alapján ez ugyanis valószínűleg Matteo Salvininek és pártjának, a Ligának kedvezne. A belügyminiszter-pártelnök pedig már közölte, elkészültek a jövő évi költségvetési tervvel, amely újabb adócsökkentéseket és további költekezést irányoz elő. Leszögezte, a költségvetési deficit csak minimális mértékben növekedne, és a büdzsé védelmében Brüsszellel is hajlandó szembeszállni. Az Európai Bizottság júliusban amiatt nem indított túlzottdeficit-eljárást Róma ellen, mert a kormány 2,4-ről 2,04 százalékra csökkentette az idei GDP-arányos költségvetési hiánycélt, másrészt a jövő évi deficit csökkentésére is ígéretet tett.
Az előrehozott választások megelőzéséhez a legvalószínűbbnek a másik kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom és a Demokrata Párt koalíciója tűnik. Az utóbbi vezetősége tegnap egyeztetett az Öt Csillag Mozgalommal való esetleges együttműködésről, és Nicola Zingaretti pártvezető végül megkapta ehhez a felhatalmazást a párttagoktól. „Olyan kormányprogramot szeretnénk látni, amely a zöld gazdaságra, az uniós értékekre és új bevándorlási irányelvekre épít” – idézi Zingarettit a Politico. „A két párt jövő évi költségvetési tervéből vélhetően kimaradna az egykulcsos adó bevezetése, és megoldást találnának a januártól esedékes áfaemelés elkerülésére is, de bizonyos megszorító intézkedésekkel is kellene számolni. Ezzel azonban hosszú távon csak növelnék az ellenzéki szerepkörbe kényszerülő Liga támogatottságát” – nyilatkozta a Világgazdaságnak Molnár Anna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Korábbi csatáik fényében nem valószínű, hogy az Öt Csillag Mozgalom és a Demokrata Párt házassága hosszú távú lehet.
Salvini szerint a jelenlegi helyzetben a legbölcsebb, ha előrehozott választásokkal az olaszokra bízzák a döntést, ki alapítson kormányt. A Corriere della Sera információi szerint azonban a miniszterelnök-helyettes a Liga politikusainak szűk körben már beismerte, csupán 10 százalék esélyt lát az előrehozott választásokra. Az őszi voksolás tervét a leköszönő miniszterelnök is elvetette, és kijelentette, Salvini a pártja érdekeit az ország gazdasági és társadalmi érdekei elé helyezi. „Az, hogy az állampolgárok szavazhatnak, a demokrácia alapja, ám minden évben voksolásra bírni őket felelőtlenség” – fogalmazott Conte. Hozzátette, a 2020-as költségvetés kidolgozása közepette az utolsó, amire Olaszországnak szüksége van, az előrehozott választás. Mattarella államelnök már több alkalommal is hangsúlyozta, kulcsfontosságú, hogy a parlament időben elfogadja a jövő évi büdzsét, ennek fényében pedig az előrehozott választások elkerülését preferálhatja. A költségvetési terv brüsszeli benyújtási határideje október 15., míg az ING elemzői szerint az előrehozott választásokat október 27-én vagy november 3-án rendezhetnék. Molnár Anna szerint Róma valószínűleg kénytelen lesz némi haladékot kérni az Európai Bizottságtól, bármelyik forgatókönyv valósuljon is meg.


