Megviselte a szerb gazdaságot a koszovói büntetővám
Szerbia mintegy 298 millió eurót, azaz a GDP 0,7 százalékának megfelelő összeget veszített tavaly november óta amiatt, hogy Koszovó százszázalékos vámot vetett ki a Szerbiából érkező árukra – közölte Rasim Ljajic szerb kereskedelmi miniszter. A 298 millió euró közvetlen veszteség, amely az exportkiesés miatt keletkezett, közvetett módon sokkal nagyobb károk keletkeztek, a szerbiai termelők ugyanis elveszítették a piacuk egy részét. Tavaly a Szerbiából Koszovóba irányuló kivitel 500 millió eurót tett ki. A pristinai kormány azért vetette ki a büntetővámot, mert Belgrád lobbizása miatt Koszovót nem vették fel az Interpol nemzetközi rendőri szervezetbe. Ezután megszakadt a két ország kapcsolatának rendezését célzó, 2013-ban megkezdett párbeszéd. | mti


