Olaszos ultimátum
Enyhén emelkedtek az olasz állampapírhozamok, miután ismét felrémlett a kormánykoalíció szakadásának réme. A kétéves papír hozama 10 bázispontos emelkedéssel ismét a pozitív tartományba került, míg a tízéves papír hozama 15 bázispontot ralizott az 1,38 százalékos, hároméves mélypontról. A milánói börzén nem pánikoltak a kereskedők, az FTSE MIB nap közben 1 százalékos pluszban is volt.
A befektetői bizalmatlanságot az okozza, hogy olasz sajtóhírek szerint Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes felszólította Giuseppe Conte kormányfőt néhány miniszter leváltására. A lapok szerint Salvini hétfőig adott határidőt a kormányátalakításra, különben pártja, az Öt Csillag megvonja támogatását a kabinettől – írta a Bloomberg. A személyi változtatásokon túl az expanzív fiskális politikához is ragaszkodik: jelesül az adócsökkentésekhez és a magasabb beruházási dinamikához, még akkor is, ha ezzel túllépik az EU által támasztott költségvetési hiánycélt. Hét elején gyakorlatilag tényként közölte, hogy a jövő évi költségvetési hiány biztos, hogy 2 százalék fölött lesz, még akkor is, ha az az Európai Bizottságnak nem tetszik.
Olasz lapok azt is jelentették, hogy tegnap Conte és Sergio Mattarella államfő is találkoztak, hogy tárgyaljanak a kormányválságról. Ugyan a politikusok nem közölték a megbeszélés eredményét, ám a sajtó biztos abban, hogy Mattarella támogatásáról biztosította Contét. Ez azonban semmit sem jelent, ha Salvini feláll, és viszi magával az Öt Csillag politikusait a kabinetből.
Salvini hangvétele az elmúlt napokban vált fenyegetővé, több olyan kijelentése volt, amelyek alapján a piac joggal tart a kormánykoalíció felbomlásától. Szerda esti beszédében már megköszönte Conténak és Luigi Di Maiónak a közös kormányzást, és közölte: ha a sértegetés általános lesz, egymás szemébe kell nézni, és felnőtt döntést kell hozni. Salvini szerint órákon belül meghozhatják a fontos döntést, az olasz sajtó szerint azonban az egész hét a pártok rendelkezésére áll. Úgy tűnik, hogy mindenképp átalakul az olasz kormány, az Öt Csillaggal vagy nélküle, Salvini ugyanis kijelentette: nem a félmegoldások embere, vagy végigcsinálhatja, amit eltervezett, vagy feláll a székéből.


