BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Revansra vágynak a tech csúcscégek

Faramuci helyzetektől tartanak az amerikai digitális óriáscégek azt követően, hogy a francia digitális adó bevezetéséről már döntöttek, és több ország is hasonló lépésre készül. Donald Trumphoz hasonlóan úgy érzik, az intézkedés kifejezetten az amerikai vállalatok ellen szól.

Franciaország szankcionálása mellett érveltek azok az amerikai digitális nagyvállalatok – az Amazon, a Facebook, illetve a Google anyavállalata, az Alphabet – és jelentősebb kereskedelmi szövetségek, amelyek részt vettek az amerikai vizsgálat keretében tartott meghallgatáson. A cégek egyetértettek abban, hogy a francia digitális adó aláássa a globális adórendszert és a megreformálására irányuló törekvéseket. „Ez az intézkedés még csak körvonalaiban sem hasonlít arra, mint amit a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezeten (OECD) belül várnánk” – idézi a Tax Foundation washingtoni kutatószervezet globális projektekért felelős igazgatóját, Daniel Bunnt a Reuters.

A digitális nagyvállalatok megadóztatására egyébként mind az

Európai Unió, mind az OECD szeretne kidolgozni egy egységes rendszert, ám a tagállamok közötti konszenzus még mindkét esetben hiányzik. Az adónem bevezetését szorgalmazók mindenesetre abban bíznak, hogy jövőre már megállapodás születhet, míg bizonyos államok saját hatáskörbe vonták az irányítást. Franciaország mellett Spanyolország, Ausztria, Olaszország, Új-Zéland és az Egyesült Királyság is jelezte: önálló digitális adót vezet be. Az Amazon nemzetközi adókért és irányelvekért felelős igazgatója, Peter Hiltz hangsúlyozta, faramuci helyzet állhat elő, ha az egyes országok külön-külön vezetik be a digitális vállalatokat sújtó adót. Jelen állás szerint ugyanis jövő év elejétől az online kereskedelmi cég francia székhelyű eladói mellett azoknak az amerikai központtal rendelkező értékesítőknek is fizetniük kell majd, amelyek francia vásárlóknak szállítanak. Ha pedig Spanyolország is bevezeti az új adónemet, egyetlen tranzakcióra mindkét ország kivetheti az adót.

Hiltz a meghallgatáson arra is panaszkodott, hogy a francia intézkedés az Amazon nyereségességére is káros hatással lehet. „Nem engedhetjük meg magunknak ezt az extra kiadást amellett, hogy a továbbiakban is költünk az infrastrukturális beruházásokra” – hozzátette: a cég a felületén értékesítő kiskereskedőkre hárítja a francia adó miatti pluszkiadást. Párizs jövő év elejétől azokra a nagy digitális szolgáltatókra vet ki 3 százalékos adót, amelyek globálisan 750 millió eurós, Franciaországban pedig 25 millió eurós éves bevételre tesznek szert. Az amerikai kereskedelmi kamara szerint ezzel 500 millió eurónyi extra bevételhez juthat a francia kormány éves szinten, és a számla jelentős részét amerikai cégek állják majd. A francia kabinet szerint az intézkedés nem kizárólag az amerikai vállalatok ellen szól, hanem európai és ázsiai cégeket is érint. Donald Trump korábban jelezte, hogy – ha a vizsgálat során arra jutnak, hogy hátrányosan érinti az Egyesült Államok kereskedelmét a párizsi lépés – vámot vet ki a francia borokra. Robert Lighthizer amerikai kereskedelmi főtárgyaló akár már augusztus 26-án bejelentheti, miként válaszol az Egyesült Államok a francia digitális adóra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.