BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rossz hangulatban emelkedett a BUX

Felülteljesítette a hazai börze a nyugat-európai és a régiós tőzsdéket: az általános rossz hangulat közepette a BUX index 0,4 százalékot emelkedett tegnap. A vezető papírok vegyesen szerepeltek. Az OTP részvényei 1,3 százalékkal drágultak a pénteki gyorsjelentésre készülődve, a Mol-részvények ára pedig 1,2 százalékot emelkedett érdemi árfolyammozgató hír nélkül. A Richter jegyzése 2,2 százalékot esett a vállalat gyorsjelentése után, annak ellenére, hogy az árbevétel felülmúlta az elemzői várakozásokat. A Magyar Telekom kurzusa csekély forgalomban 0,2 százalékkal került lejjebb. Az ENEFI kereskedését a mai napra rendkívüli tájékoztatás miatt felfüggesztették. A forint a régiós párokkal, a koronával és a zlotyval együtt megtáltosodott, a hazai deviza 0,6 százalékot erősödött az euróval szemben. A nyugat-európai börzéken délutánra elfogyott a vártnál jobb német ipari adat okozta enyhe optimizmus, a részvényindexek lefelé fordultak, a vezető börzék végül eséssel zárták a napot. A kereskedelmi háborús feszültségek miatt az arany árfolyama hatéves csúcsra drágult, a tízéves német állampapír hozama pedig történelmi mélypontjára süllyedt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.