BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szintet lépett a kiberbűnözők jelentette fenyegetés

Kiderült, hogy már a bio­metrikus azonosítók sincsenek biztonságban, a múlt héten ugyanis egy több mint egymillió ujjlenyomatot és egyéb érzékeny adatokat érintő adatszivárgásról érkezett hír. A VPNMentor kiberbiztonsági cég szakemberei arról számoltak be, hogy a világhálón keresztül hozzáfértek a Biostar 2 biztonsági szoftverrel kezelt adatokhoz. A megoldást világszerte sok ezer vállalat és szervezet használja, a BBC beszámolója szerint többek között ezzel kezeli a védett létesítmények egyes részeire történő belépéshez szükséges ujjlenyomatokat a rendőrség az Egyesült Királyságban. Az adatszivárgás következtében 23 gigabyte-nyi adat, összesen mintegy harmincmillió tétel vált elérhetővé. A Biostar 2-t fejlesztő Suprema nevű cég jelezte, hogy kezelik a helyzetet. A VPNMentor közlése szerint augusztus 5-én fedezték fel, hogy a világhálón elérhetők az érzékeny információk, azonban augusztus 13-án már változott a helyzet, és nem lehetett hozzájuk férni.

Az ujjlenyomatokra vonatkozó adatok mellett emberekről készült fotókat, az arcfelismeréshez szükséges információkat, neveket, címeket, jelszavakat, sőt még arra vonatkozó tételeket is tartalmazott a világhálón rövid ideig elérhető adatbázis, hogy egyes személyek mikor léptek be a különleges védelemmel ellátott területekre.

„Két kulcsfontosságú dologról kell szót ejtenünk az esettel kapcsolatban. Egyrészt egyértelmű, hogy a biometrikus adatok ellopása lehetővé teszi az emberek személyazonosító adataival való visszaélést. Másrészt ezekben az esetekben a jelszó megváltoztatására vonatkozó tanácsnak semmi értelme, hiszen a biometrikus adatait nem cserélheti le az adott személy. Ezért tartjuk továbbra is rossz ötletnek, hogy jelszavak helyett biometrikus adatokat használjanak. Kisebb problémát okozna, ha a felhasználónevek helyett használnának biometrikus adatokat. Harmadrészt nem titkosították a jelszavakat – egyszerű szövegként tárolták őket. Ha egy jelszó rossz kezekbe kerül, meg lehet változtatni. Ha valakinek az ujjlenyomata kerül ki az internetre, nem cserélhető le, és mindig ismert marad” – mutatott rá David Emm, a Kaspersky biztonsági kutatója. Az eset kapcsán a VPNMentor szakértői arra is felhívták a figyelmet, hogy a megszerzett információk a bűncselekmények széles skálájánál felhasználhatók, és az érintett vállalatok és szervezetek, valamint azok dolgozói és ügyfelei számára is katasztrofális hatásuk lehet.

Az incidens egyik érdekes tanulsága az is, hogyan kezelik a problémákról szóló bejelentéseket. Az adatszivárgást észlelő társaság képviselői ugyanis arról számoltak be, hogy jókora nehézséget okozott számukra az illetékesek elérése a Supremánál, többször azzal szembesültek, hogy félretették a telefont.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.