BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felemás döntés született Luxemburgban

Csernik-Varga Adrienne | A Starbucksnak kedvezett, a Fiat Chryslernek azonban nem kegyelmezett tegnap az Európai Unió Törvényszéke. Az Európai Bizottság (EB) 2015-ös döntéseit vizsgálták felül, amelyek szerint a Starbucks 30 millió eurót köteles fizetni Hollandiának, a Fiat pedig Luxemburgnak kell hogy fizessen hasonló összeget – mindkét esetben indokolatlannak ítélt adókedvezmények miatt. „Az Európai Bizottság nem tudta bizonyítani, hogy a Starbucks előnyhöz jutott volna” – idézi a törvényszék közleményét a Reuters. Menno Snel holland pénzügyi államtitkár örömmel fogadta az uniós döntést, miszerint az adókedvezmény nem minősíthető illegális állami támogatásnak. „A határozat bizonyítja, hogy a holland adóhatóságok úgy bántak a Starbucksszal, mint bármely más vállalattal, se jobban, se rosszabbul” – jelentette ki.

Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztost kritikusai azzal vádolják, hogy az adóügyi vizsgálatokkal és büntetésekkel valójában azt szeretné elérni, hogy összhangba kerüljenek az egyes tagállamok adórendszerei. A többi közt Belgium, Írország, Luxemburg és Hollandia is évek óta kedvező adózási rendszerrel igyekszik multinacionális vállalatokat az országba csábítani, új munkalehetőségek és beruházások reményében.

Korábban az Amazont már 250 millió euró jogszerűtlenül elengedett adó megfizetésére kötelezte a bizottság, de vizsgálják a British American Tobacco, a Henkel, a Bridge­stone, a Nike és az IKEA adóügyeit is. A McDonald’s azonban fellélegezhetett tavaly, a hároméves vizsgálatot ugyanis az EB a gyorséttermi láncnak kedvező eredménnyel, büntetés kiszabása nélkül zárta le.

A törvényszék tegnapi döntéseiből felemás következtetést vonhatott le az Apple. Az amerikai digitális vállalat a Starbucks és a Fiat ügyéhez hasonló bizottsági döntés ellen fellebbezett – Brüsszel 2016-ban határozott úgy, hogy az Apple írországi adókedvezménye illegális állami támogatásnak minősül, ezért 13 milliárd eurót kell fizetnie Dublinnak.

Az ügyben múlt héten zajlott egy kétnapos tárgyalás, végső döntés azonban csak évek múlva várható, mivel a vesztes fél az uniós bírósághoz folyamodhat fellebbezéssel.

Az Európai Bíróság úgy határozott, hogy a Google-nak nem kötelező globális szinten alkalmazkodnia a személyes adatok törléséhez való joghoz, kizárólag az Európai Unióban – írja a CNBC. A francia bíróság még 2016-ban fordult az uniós testülethez a francia adatvédelmi hatóság (CNIL) és az amerikai cég közötti jogvita miatt.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.