BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyengül a Fed eszköztára

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Alig emelkedtek az amerikai fogyasztási kiadások augusztusban, és a Fed által leginkább követett inflációs mutató, a személyes kiadások indexe (PCE) is messze a várakozások alatt alakult. A Kereskedelmi Minisztérium pénteki adatai szerint a kiadások 0,1 százalékkal bővültek havi bázison a 0,3 százalékos konszenzus helyett, míg a PCE index stagnált, pedig szintén 0,3 százalékos gyorsulásra számítottak az elemzők. Az adatokat árnyalja, hogy a fogyasztók kiadásai éves bázison 4,6 százalékkal emelkedtek, ami bő négyéves csúcs. A szakértők hangsúlyozták: az év elején olyan ütemben növekedtek a kiadások, hogy a havi bázisú adat nem számít nagy meglepetésnek.

A dollár ugyanakkor – az adatok megismerése után – 0,2 százalékot gyengült, több szakértő pedig arról beszélt, hogy a Fednek még az idén csökkentenie kell az irányadó kamatsávot még akkor is, ha Jerome Powell Fed-elnök igyekezett hűteni a kamatcsökkentési várakozásokat. Az Euler Hermes vezető makrogazdasági elemzője, Alexis Garatti friss írásában arról értekezik, hogy a Fed elvesztette az irányítást az amerikai gazdaság fölött, és a piac diktálja a monetáris irányvonalat. A tanulmány szerint a Fed nélkülözi a kellő agresszivitást és határozottságot, amikor a monetáris politika normalizálásáról van szó, ennek hátterében pedig a mérlegében szereplő nagyjából 2 ezermilliárd dollárnyi amerikai kötvény áll. Garatti úgy véli: a gyors ütemű kamatszint-módosítás vagy a mérleg leépítése megzavarná az amerikai állampapírpiacot, amit a Fed nem kockáztathat meg. Ekként pedig – folytatódik az okfejtés – a Fed már iránymutatást sem tud adni a piacoknak, ahogy azt tette évtizedeken keresztül.

Ebből következhet az is, hogy a Fed képtelen megfelelni kettős mandátumának: ugyan a munkanélküliség még mindig történelmi mélypontja közelében van, és a 2 százalékos inflációs ráta elérése még nagyon távolinak tűnik. A jegybanknak emellett egyre mérsékeltebb ráhatása van a dollárárfolyamra. A kereskedelmi konfliktusból kialakuló devizaháborúban Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter felvetette, hogy a kincstár kilépne a devizapiacra, hogy gyengítse a jegyzést. Az Euler Hermes szakértői szerint az, hogy a kincstár a Fed kooperációja nélkül vágna bele a piaci intervencióba, egyértelműen jelzi a Fed eszköztárának gyengeségét. Másrészt a kereskedelmi háborúban a kínai jegybank jelentősen gyengítette a jüant, ami visszahat a dollár jegyzésére. E logika szerint tehát külső és belső faktorok együttesen vették ki a Fed kezéből a devizapiaci eszközöket.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.