Szenvednek a fejlődő piacok
Ugyan a katasztrofális euróövezeti és német BMI-adatok közlése után csak a magyar forint csúszott történelmi mélypontra, majdnem mindegyik fejlődő és feltörekvő piaci eszközosztály érzi a globális kockázatokat és a világgazdaság lassulását. Számos benchmarknak számító fejlődő gazdaság – mint Argentína vagy Dél-Afrika – épp válságon megy át, de az országspecifikus problémáktól függetlenül vagy inkább azokkal együtt a piac nagy részén érződik a kockázatkerülő mentalitás.
Az MSCI fejlődő piaci indexe csaknem 9 százalékot esett március közepe óta. Az FTSE hasonló, a kínai piacot is magában foglaló indexe jobban teljesített, csak 3,5 százalékot esett, a Schwab fejlődő piaci részvényindexe viszont 7,5 százalékot gyengült az említett periódusban. Mindegyik index
augusztus végén érte el mélypontját, a kereskedelmi háborús feszültségek enyhülése óta kissé emelkedtek. A Bank of America adatai szerint a fejlődő részvénypiacokra április óta először a múlt héten áramlott be több tőke, mint amennyi kiment, jól mutatva a kockázati étvágy növekedését.
A fejlődő piaci devizák is gyengültek az időszakban, a fizetőeszközöket a nemzetközi kockázatkerülés és az egyes helyi válságok is sújtják. Régiónkban a forint történelmi mélypontra csúszott az euróval szemben, de a német gépjárműiparnak rendkívül kitett lengyel és cseh deviza is jelentősen gyengült. Egyes fejlődő piaci benchmark devizák, a dél-afrikai rand, az argentin pezó, a brazil reál és a kínai jüan
viszont mind országspecifikus tényezők miatt voltak volatilisek az elmúlt hónapokban. A fejlődő piaci alapok is megérzik a kockázatkerülést, a Lipper ebben a hónapban közölte: az idei harmadik negyedév eddigi történetük legrosszabb negyedéve, bő 12 milliárd dollárnyi tőke távozott a vállalat alapjaiból.
A fejlődő piacokat sújtó trendeket erősíti, hogy a Federal Reserve (Fed) és az Európai Központi Bank már lazít: a Bank of America elemzése szerint a fejlődő piaci jegybankok a válság óta először váltottak galamb hangvétele. A kisebb országok jegybankjai gyakran kénytelenek alkalmazkodni, közben a Fed lazítása ellenére a dollár erősödik, mert az Egyesült Államok gazdasága bővül a legjobban a G7-csoport országai között, miközben a nominális alapkamat még mindig jóval magasabb, mint máshol. A zöldhasú drágulása hagyományosan érzékenyen érinti a fejlődő piaci eszközöket, a dollárindex pedig a vizsgált időszakban 4 százalékot emelkedett. A fejlődő gazdaságok általában jóval nyitottabbak, mint a fejlettek, tehát jobban ki vannak téve a külső környezet ingadozásainak, így a kereskedelmi háború okozta lassulásnak is. Emellett a fejlődő piaci eszközök kockázatosabbak, mint a fejlett piaciak, ezért ha nőnek a globális bizonytalanságok, a biztos befektetést keresők először ezeket a piacokat hagyhatják el.
Több elemző hangsúlyozza azt is, hogy a feltörekvő és fejlődő piaci eszközárfolyamoknak a kereskedelmi háborús feszültség enyhülése és a Fed határozott irányváltása hozhatna fellendülést, de egyelőre mindkét tényező távol van.


