BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagyot estek a kínai autóeladások decemberben

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A lejtőn maradtak decemberben a kínai járműeladások: már 18. hónapja csökkent a volumen. Az évtizedeken keresztül robusztusan növekvő kínai gazdaság autópiacának a teljesítménye a külföldi gyártókon és beszállítói láncaikon keresztül a fejlett országok ipari teljesítményére is jelentős hatással van. A szektor tavalyi gyengélkedését az ázsiai országban megérezte Németország, a szintén kiterjedt

autóiparral rendelkező Közép-Európa legnagyobb exportpiaca is.

A Kínai Autógyártók Szövetségének (CAAM) adatai szerint éves szinten 0,1 százalékkal kevesebb járművet értékesítettek az év utolsó hónapjában, összesen 260 ezret. Az utóbbi ugyan tavaly a legmagasabb havi teljesítmény volt, de az év egészét tekintve estek az eladások. A csökkenés 8,2 százalék volt, különösen szembeszökő az új energiát használó járművek – a hibridek, a teljesen elektromos meghajtásúak és a hidrogén-üzemanyagcellákkal üzemelők – eladásainak visszaesése, immár a hatodik egymást követő hónapban: decemberben 27,4 százalékkal fogyott kevesebb belőlük, mint az előző év azonos hónapjában. A zuhanás oka, hogy a kínai kormány csökkentette az ilyen járművek gyártására korábban nyújtott támogatásokat, azzal a megfontolással, hogy a gyártók ne váljanak túlságosan támogatásfüggőkké. Az év egészében az értékesítésük 4 százalékkal csökkent, 1,24 millió egységre.

A kínai autóeladások az 1990-es évek óta először estek tavaly, mivel a gazdasági növekedés az utóbbi három évtized legmérsékeltebb szintjére lassult – 6 százalék körül volt –,­ és ártott az iparágnak a Washingtonnal folytatott kereskedelmi vita is. 1997 és 2019 között átlagban havi 1,1 millió járművet adtak el Kínában, a legtöbbet 2017 decemberében: 3,06 millió darabot. A gyártók szövetsége 2020-ra 2 százalékos további zsugorodást vár a forgalomban, és arra számít, hogy a korábbi szárnyalást már nem tudja megismételni a szektor. „Magunk mögött hagytuk a nagy sebességű fejlődési szakaszt. El kell fogadnunk, hogy a lassú fejlődés lesz a realitás – mondta újságíróknak Si Csien-hua, a CAAM főtitkárhelyettese. – Egymást követően 28 éven át gyors volt a növekedés, ami nem igazán rossz, úgyhogy remélem, mindenki képes higgadtan szemlélni a piacot.” Arra a kérdésre, hogy el lehet-e érni az új energiát használó járművekben a korábban erre az évre kitűzött 2 millió darabos értékesítési célt, egy másik helyettes, Hszü aj-tung azt válaszolta, hogy ez nem lehetséges, és hogy a tavalyi vagy annál valamivel magasabb szint a valószínű.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.