BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem járt sikerrel Irakban a BP,Bagdad csalódott

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

K. B. | A brit BP százmillió dolláros olajkutatási szerződésének idei lejártával levonul a kirkuki olajmezőről – ezt mind a cég, mind a szektort felügyelő helyi hatóság (NOC) megerősítette a Reutersnek. Bagdadot mélyütésként érte a terepen 2013 óta dolgozó BP döntése, mert a kitermelés növelésében számítottak rá partnerként, ám nem tudtak megegyezni a folytatásról. Szakértők egyértelmű összefüggést látnak az utóbbi időben történt erőszakos cselekmények, a kormányellenes tüntetések, az iraki területen kibontakozó iráni–amerikai katonai konfliktus és a BP távozása között. Ugyanakkor a döntést az is megkönnyítette, hogy a BP-nek az olajmező újabb területeinek termelésbe vonását célzó kutatásai nem hozták meg a remélt eredményt, emiatt kapacitásbővítő beruházások sora maradhat el. A BP dolgozói már el is hagyták Kirkukot.

A NOC 2013-ban azzal bízta meg a BP-t, hogy segítsen a háromszorosára, napi egymillió hordóra növelni a kirkuki mező hozamát. Ez a mennyiség a globális termelés

1 százalékának, az iraki felhozatal ötödének felelt volna meg. A BP helyzetét nehezítette, hogy 2014-ben az Iszlám Állam gyakorlatilag megsemmisítette az iraki haderőt, és a kirkuki mező feletti ellenőrzést a kurdisztáni regionális kormányra bízta. Az Iszlám Állam bukása után, 2017-ben visszatérhettek az BP kutatói, de a legkorszerűbb, 3D-s szeizmikus térképezéssel sem sikerült extra lelőhelyeket kimutatniuk. Az 1927-ben felfedezett kirkuki mező az iraki olajipar bölcsője, kitermelhető készletét 9 milliárd hordóra becsüli a BP. Az olajat innen egy török vezetéken keresztül exportálják. A BP árfolyama tegnap csaknem 1 százalékkal gyengült.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.