BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A régió növekedését már most lassítják a koronavírus közvetett hatásai

vg-összeállítás | A kelet-közép-európai régió sem mentesülhet a hatások alól, még akkor sem, ha több országban még nem is jelent meg a fertőzés.

Szerbia: csúsznak a Kínával közös gigaprojektek

Bár az országban a koronavírus jelenlétét még nem mutatták ki, a Fiat Chrysler termelése már február közepén leállt. A leányvállalat Euró­pában elsőként kényszerült nem tervezett pihenőre, mert ez az üzem alkatrészeket importál Kínából, és fennakadások jelentkeztek a szállításban. A gyár 33 százalékban a szerb állam tulajdona, ezért sokak szerint az államnak kellene támogatásokkal elősegítenie, hogy a hiányzó alkatrészeket helyben gyártsák a jövőben.

Szerbiában kínai nagyvállalatok dolgoznak olyan sokéves, nagy tőkét igénylő projekteken, mint a vasúthálózat felújítása, útépítés és más infrastrukturális beruházások. Az építkezéseken dolgozó mintegy ezer kínai munkásnak a 60 százaléka azonban nem tért vissza munkahelyére a kínai újévi ünnepségek lezárultával. Zorana Mihajlovic szakminiszter tárgyalt is ez ügyben Csen Póval, Kína belgrádi nagykövetével. A találkozó után csak annyit közöltek, hogy közösen megtesznek mindent, ám sok Kínából szállítandó felszerelés és épületanyag is késik vagy meg sem érkezik. Zorana Mihajlovic állami segítséget ígért, és különösen fontosnak tartja a Milos Veliki autópálya és a Belgrád–Budapest gyorsvasútvonal kiépítése esetében a határidők betartását.

Mindeközben a kínai turisták által korábban lefoglalt szerbiai utak 60 százalékát lemondták. Rasim Ljajic idegenforgalmi miniszter szerint azt a tervet, hogy idén mintegy négymillió turista tölt el vendégéjszakákat Szerbiában, nehéz lesz teljesíteni. A legtöbb vendég azonban áprilistól kezdve látogat el az országba, és a szaktárca reménykedik, hogy addigra a helyzet rendeződik. (Tóth Péter)

Románia: rossz gazdasági helyzetben érkezett a vírus

Romániában február 26-án ütötte fel a fejét a koronavírus. Csak idő kérdése volt a járvány helyi kitörése, hiszen a kór által különösen sújtott Itáliában majdnem másfél millióra tehető a román vendégmunkások száma. Több mint egynegyedük az ország északi tartományaiban él, ahol a legtöbb fertőzést észlelték.

Elemzők szerint egy esetleges pandémia esetén az országot biztosan magával rántaná a világgazdaságra gyakorolt sokkhatás, egyebek között az importfüggősége miatt. A román kereskedelmi deficit tavaly meghaladta a 17 milliárd eurót, és a gazdaság amúgy sincs jó állapotban. A lej árfolyama többször is történelmi mélypontra zuhant az euró­val szemben, az államháztartási hiány pedig jelentősen megugrott, tavaly elérve a hazai össztermék 4,6 százalékát. Claudiu Cazacu, az XTB Romania brókerház tanácsadója úgy látja, kiterjedt járvány esetén többletteher nehezedne a költségvetésre, ami tovább gyengítené a román fizetőeszköz árfolyamát.

Közvetlen hatása van a járványnak rövid távon a romániai munkaerőpiacra is, amely egyre nagyobb számban foglalkoztat ázsiai – elsősorban vietnámi, nepáli, Srí Lanka-i, kínai – vendégmunkásokat. A multinacionális cégek eltanácsolják alkalmazottaikat a külföldi utaktól, de az ilyen típusú cégek, vállalatok működésére egyelőre nincs közvetlen befolyással a járványügyi helyzet. (Rostás Szabolcs, Kolozsvár)

Szlovákia: még csak áttételes hatások látszanak

Az ország gazdaságát egyelőre csak közvetve érinti a koronavírus európai terjedése, a banki elemzők február 27-én közzétett konszenzusa továbbra is 2,2 százalékos növekedéssel számol 2020-ban. Az ország számára az a legfontosabb, hogy a kínai gazdaság fékeződése mennyire érinti Németországot, Szlovákia vezető kereskedelmi partnerét. „A legnagyobb csapást az ország gazdasági motorjának számító autóipar szenvedheti el, amely jelentős mértékben függ a külföldi kereslettől” – mondta Jana Glasová, a Postová Banka elemzője.

Jirí Cihlár, a NextFinance elemzője szerint azonban szinte az összes ágazatot érintheti a visszaesés, a kínai gyártókapacitások kiesése miatt ugyanis Szlovákiában is hiányozhatnak a cégek gyártásához szükséges alkatrészek és alapanyagok. Szlovákiának Kína a nyolcadik legnagyobb importőre, az onnan érkező áruk volumene 2018-ban 4,6 milliárd euróra rúgott, a kínai piac pedig 1,4 milliárd euróval a 14. legfontosabb a szlovák export számára. A kassai US Steel egyelőre nem számol a kínai acélbehozatal érdemi esésével, újabb egy hónappal meghosszabbította a rövidített munkaidőt.

A vírus terjedése érdemben nem befolyásolja a szlovák idegenforgalmat, a kínai turisták döntően csak Pozsonyban fordulnak meg, legtöbbször csupán egy napra, gyakran Bécsből érkezve. A járvány két jótékony hatása a kőolaj árának zuhanása és a kínai acéldömping csökkenése. Szlovákiában egyéves mélyponton vannak az üzemanyagárak, ezt a teherfuvarozók pozitívan értékelik. (Sidó Zoltán, Pozsony)

Ukrajna: a közegészségügyi viszonyok rontják a felismerést

Ukrajnában ugyan még nem mutatták ki senkinél a koronavírust, de ez nem jelenti azt, hogy nem hurcolta be esetleg valaki. A helyzet könnyebben érhető, ha tudjuk, hogy a csaknem 40 milliós országban csak Kijevben érhetők el a vírus kimutatására alkalmas tesztek. Azzal számolni kell, hogy a járvány nagy valószínűséggel ide is bejut. Ukrajna ugyanis Európa legnagyobb munkaerő-exportáló országa, az ukrajnai vendégmunkások száma 10 millió körül lehet. Olaszországban például több százezer ukrán dolgzik, a záhonyi–csapi határátkelőn hetente 500 kisbusz lép át, amely onnan hozza-viszi az embereket, ráadásul ők Magyarországon át közlekednek. Az ukrán hatóságok úgy próbálják elejét venni a vírus behozatalának, hogy a múlt héttől kezdve a határátkelőhelyeken mérik a belépők testhőmérsékletét, s aki lázas, azt karanténba helyezik. Gyorstesztre helyben nincs lehetőség, ezért a levett mintákat a fővárosba, Kijevbe kellett küldeni, ahonnan pár nap elteltével valamennyi esetben megerősítették a negatív eredményt.

Az ukrán gazdaságra egyelőre különösebb hatást még nem gyakorolt a kór, de a nemzetközi híradásokba mégis bekerültek a botrányos ukrajnai események. A Kínából evakuált 45 ukrán és 27 külföldi állampolgárt, ha nincs a hatalmas rendőri biztosítás, meglincselte volna a feldühödött tömeg, amely az ellen tiltakozott, hogy a Poltava megyei Novi Szanzsariban található belügyis szanatóriumban helyezzék el őket a karatén idejére. Az összecsapásokban kilenc rendőr megsebesült, és 24 tüntetőt előállítottak. (Dunda György, Ungvár)

Mérsékeltről magasra emelte a koronavírus terjedése miatti riasztási szintet az Európai Unió – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Az intézkedések összehangolására Brüsszel sürgősségi munkacsoportot állított fel, amelynek a tevékenységét öt biztos fogja majd össze. A fertőzés a legfrissebb adatok szerint megjelent a világ 67 országában, köztük Nyugat-Európa minden államában. Sztella Kiriakídisz egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős biztos beszámolója szerint tegnap délutánig az EU 18 tagállamából 2100 megerősített esetet jelentettek, és 18 ember halálát okozta a vírus.

A járvány terjedése Kínában lassul, az ország határain kívül azonban egyre gyorsabb, és nem szűnt meg a pánik az európai tőzsdéken, tegnap is minden irányadó index gyengült. Szakértők nem is várnak változást, a JPMorgan, a Citi és a Goldman Sachs stratégái is úgy vélik, hogy egyelőre nem lesz visszapattanás a piacokon. Számos jegybank viszont hamarosan kamatot csökkenthet, hogy enyhítse a feszültséget.

A Goldman Sachs szerint ez a lépés várható a Fed mellett a kanadai, az ausztrál,

az új-zélandi, a brit, a norvég, az indiai, a dél-koreai és a svájci jegybanktól, valamint az Európai Központi Banktól. Az utóbbi tegnap már jelezte, hogy figyelmesen követi az érkező adatokat, és készen áll, hogy lépjen, ha szükséges.

Az ukrán vendégmunkások

10

millióan vannak Európában

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.