BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megkezdődött az Audi Q5 Sportback gyártása

Kínában elkészült az első Audi Q5 Sportback karosszéria, de csak egy vastag lepel alatt mutatták meg az ünnepélyes bemutatón, hiszen hivatalosan még nem létezik a modell. Hozzánk az év vége felé érkezik meg a középkategóriás szabadidőkupé. Mexikóból kapjuk a Q5-öst, Kínában pedig csak a helyi piacra gyártanak. A FAW-Volkswagennél készülő Q5 Sportback a rövidebb, globális (2820 milliméter) tengelytávolságot kapja. | AM

3D-vel nyomtatott ülés a Porschéban

Az üléskeretbe először egy olyan réteg kerül, amely három keménységben választható, majd következik

a 3D-s nyomtatással készülő, térhálós szerkezetű légáteresztő réteg, végül

az üléskárpitot hordozó betét.

Az újdonság 2020 májusától lesz elérhető, de első körben csak negyven darabot készítenek, ezeket egy éven át tesztelik majd ügyfelek, és a visszajelzéseik alapján véglegesítik a konstrukciót. | AM

A Lexani újdonsága

5,7 méter hosszú

A virtuális tervezés jóvoltából

a Lexani cég már elkészült az új Cadillac Escalade nyújtott változatával. Hátul négy, egymással szembefordított, elektromosan állítható masszázsfotelnek lesz helye. A magasított tető alatt csillagos égboltot idéző tetőkárpitot helyeznek el, Összesen nem kevesebb, mint harminchat hangszórót építenek be, a kijelzők pedig összesen 38 colnyi képátlóval rendelkeznek. Felár ellenében páncélozást is kínálnak. | AM

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.