Egyelőre stabilak a közép-európai hitelbesorolások
Nem kell hitelminősítéseik lerontására számítaniuk a közép-európai gazdaságoknak az elemzők szerint, bár a járvány gazdasági hatásai elleni védekezés jelentősen megterheli a költségvetésüket. A kivétel Románia, ahol már évek óta probléma a magas költségvetési és a folyó fizetési mérleg hiánya, és ehhez politikai bizonytalanság társul. Szomszédunk mindhárom nagy hitelminősítőnél a befektetési kategória alján van, és a bóvlistátuszba kerülés fenyegeti.
Az év jól indult: a régió gazdaságainak hitelminősítései Szerbia kivételével mind a befektetési kategóriában vannak, tipikusan stabil vagy pozitív kilátással. A járvány miatt felpörgő kiadások valószínűtlenné teszik a felértékeléseket, de annyit előreláthatólag nem rontottak az adósságkilátásokon, hogy leminősítésekre kerüljön sor. Románia esetében azonban ez sem zárható ki, bár a besorolás kilátása egyelőre csak az S&P-nél negatív. A nemzetközi hitelminősítők az elmúlt hetekben több feltörekvő gazdaság besorolását rontották le, a közép-európaiak esetében nem éltek ezzel az eszközzel. Biztató jel, hogy pénteken az S&P megerősítette Lengyelország A minősítését, stabil kilátással, a jó makrogazdasági alapokra és az EU-tagságra hivatkozva. Elgondolkodtató azonban, hogy a Fitch negatívra változtatta Lettország A minősítését, és ennek alapján nem kizárt a negatív meglepetés más közép-európai országok esetében sem – írta Gintaras Shlizhyus, a Raiffeisen pénzügyi elemzője. Megnőtt a veszélye, hogy Romániát április 24-én leminősíti a Moody’s és május 1-én a Fitch – tette hozzá.
Az ING elemzése szerint a régió egyik országa sem számíthat leminősítésre, de arra van esély, hogy Románia besorolásának kilátását negatívra rontja a Fitch. Miközben Közép-Európa gazdaságai a globális pénzügyi válság időszakához mérhető gazdasági visszaesésre számíthatnak, a hitelminősítők inkább az adósság várható dinamikájára koncentrálnak.
Románia esetében ezt kedvezőtlenné teszi, hogy a GDP 3 százalékát is meghaladhatja a folyó fizetési mérleg, és a 8 százalékot is megközelítheti az államháztartás hiánya az idén. A GDP-arányos államadósság a tavalyi 35,4 százalékról az idén 42,1 százalékra szökhet fel. „A vírus terjedése szerencsétlen időben érkezett, és lehetséges, hogy pont ez erősíti meg a negatív hitelkilátást” – írták az ING elemzői. Csehország esetében, ahol alacsony az államadósság, nem fenyeget az adósságkilátás rontása, miközben a magyar kilátásra nyomást helyezhetnek az intézményrendszert érintő rendkívüli jogszabályi változások az ING szerint. Politikai rizikókra figyelmeztetett Magyarország és Lengyelország vonatkozásában a múlt héten megjelent régiós jegyzetében a Fitch is. A lengyelek A hitelbesorolását azonban csak néhány héttel ezelőtt erősítette meg a hitelminősítő.
Románia akár
8
százalékos államháztartási hiánnyal is szembesülhet idén


