Sokallja az Aramco a SABIC vételárát
Sokallja, ezért újratárgyalná a Saudi Aramco a SABIC petrolkémiai óriásvállalat 70 százalékára tett 69 milliárd dolláros vételárat – közölték a Reutersszel piaci források. Az elmúlt hónapok olajpiaci összeroppanását megszenvedő szaúdi állami olajvállalat tavaly írta alá a szerződést a szintén szaúdi SABIC megvásárlásáról. A SABIC árfolyama azonban bő 40 százalékot esett: az eredeti vételárat még 32 dolláron állapították meg, ám mára 20 dollár alá esett a jegyzés. A jelen árfolyamon mindössze 40 milliárd dollárt érne a SABIC-pakett.
Nemcsak a SABIC megvásárlása, de a szunnita királyság legnagyratörőbb tervei is veszélybe kerültek a járvány és az olajpiaci válság miatt. Mohamed al-Dzsadán pénzügyminiszter tegnap több takarékossági intézkedést jelentett be, egyebek közt az állami vállalatok tőke- és működési költségeinek csökkentését. A szaúdi állami televíziónak azt mondta: egyelőre elhalasztanak egy-két nagyobb projektet, de részletekkel nem szolgált.
A piac azt találgatja, hogy Mohamed bin Szalmán koronaherceg nagyvonalú terve, az olajfüggőség oldását célzó Vision 2030 megaprojekt – benne az 500 milliárd dollárba kerülő Neom, a vörös-tengeri üzleti és turisztikai központ megépítésével – veszélybe kerül-e. Az ország befektetési alapja, a Neomot is finanszírozó Public Investment Fund Twitter-csatornáján tegnap még a megaprojektek folytatásáról adott hírt. Bennfentes források viszont tudni vélik, hogy a politikai vezérkar két táborra oszlott: az egyik takarékoskodna, és halasztaná a projekteket, a másik kontraciklikus intézkedésként éppen fokozná a beruházásokat.


