BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szegényebbé tette a járvány a szlovákiai háztartásokat

Egy friss felmérés szerint a szlovák polgárok felének munkahelyét nem érintette különösebben a koronavírus-járvány, s a lakosság közel fele, 40 százaléka anyagilag sem érezte meg a pandémia hatását, emellett 10 százalék nyilatkozott a bevételei legfeljebb 10 százalékos visszaeséséről. Az Intrum társaság felméréséből kiderül, csupán a szlovákiai háztartások 2 százaléka veszítette el teljesen vagy majdnem teljesen a rendszeres bevételét a járvány miatt. Legkevésbé a 65 év felettie­ket érinti a pandémia okozta rosszabb anyagi helyzet (a stabil nyugdíj miatt), másrészt minél fiatalabb volt a válaszadó, annál nagyobb anyagi visszaesésről számolt be. A súlyozott átlag alapján a polgárokat bevételeik 11–20 százalékától fosztotta meg a világjárvány kiváltotta gazdasági visszaesés. A válaszadók 39 százaléka úgy véli, az utóbbi időszakban kiadásai gyorsabban nőnek, mint a bevételei, másrészt csupán a megkérdezettek 15 százaléka mondta azt, hogy kénytelen volt a korábbiakhoz képest nagyobb mértékben eladósodni. Az utóbbi aligha véletlen, mivel a munkavállalók 13 százaléka hajlandó volt belemenni, hogy a munkaadója átmenetileg – a helyzetre való tekintettel – csökkentse a fizetését.

A lakosság megtakarításait is ked­vezőtlenül érintette a koronavírus. A megkérdezettek egyharmada képtelen ugyanakkora összeget félretenni, mint a járvány kirobbanása előtt, 25 százalékuk pedig egyáltalán nem is képes megtakarításra. 2019 őszén még csak 20 százalék volt azoknak az aránya, akik minden jövedelmüket felélték.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.