BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Visszatér az erő a német gazdaságba

Rekordmértékben csökkent Németország GDP-je a második negyedévben, a járvány szinte teljesen megbénította a gazdaságot. Az Ifo gazdaságkutató augusztusi adatai viszont már azt jelzik, hogy megkezdődött a kilábalás a recesszióból.

A német gazdaság április és június közötti teljesítménye 9,7 százalékkal maradt el az előző negyedévitől, ár-, szezonális és naptári hatással kiigazítva – közölte frissített adatát a szövetségi statisztikai hivatal. A július végén ismertetett első becslésben még 10,1 százalékos csökkenés szerepelt. Ehhez hasonló visszaesést a mérések 1970-es elindulása óta nem mutattak ki. Éves összevetésben 11,3 százalékkal zuhant a GDP, szemben a július végi becslésben szereplő 11,7 százalékkal. A második negyedévben az export 20,3 százalékkal, a tőkebefektetések 19,6 százalékkal, a fogyasztói kiadások 10,9 százalékkal csökkentek, míg a német gazdasági növekedés egyik fontos hajtóerejének számító építőipar 4,2 százalékkal esett vissza a megelőző három hónaphoz képest. A német kormány gazdaságélénkítő és szociális mentőprogramjai miatt 1,5 százalékkal megnövelt állami fogyasztás tudta valamelyest tompítani a GDP-zuhanás mértékét. A német kormány azt reméli, hogy rövidesen megáll a gazdasági visszaesés az országban, és legkésőbb októbertől ismét beindul a növekedés. Berlin több stabilizációs és növekedésösztönző programot indított a járvány hatásainak ellensúlyozására. Ezek finanszírozásához már kétszer átdolgozta az idei büdzsét. Az új pótköltségvetés a január–júniusi időszakban 51,6 milliárd eurós költségvetési hiánnyal számolt, ez a GDP 3,2 százaléka, ami még könnyen kezelhető.

A válsághelyzeti és fiskális ösztönzők finanszírozása érdekében a parlament erre az évre felfüggesztette az adósságféket. Az államadósság így 217,8 milliárd eurós, új rekordnak számító magasságba emelkedett. A kormány gazdaságot védő erőfeszítései, úgy tűnik, megtérülnek, ugyanis a foglalkoztatás csupán 1,3 százalékkal esett vissza az év során, 44,7 millióan dolgoznak az országban. A foglalkoztatás enyhe visszaesése pedig a legtöbb háztartásban stabilan tartja a jövedelmet, ami a fogyasztás visszaesésével együtt a háztartások megtakarításának jelentős növekedését eredményezte. A megtakarítási ráta csaknem megduplázódott, 20,1 százalékra nőtt a második negyedévben az előző évihez képest – állítja a hivatal. Ennek ismeretében várható, hogy a tartalékokból a lakosság a következő hónapokban jelentős többletköltekezésbe kezd. Emellett a kormány ösztönző intézkedései között szerepel a július és december közötti időszakra vonatkozó, átmeneti, 20 milliárd eurós áfacsökkentés, amely Berlin reményei szerint a háztartások kiadásai­nak további lendületet ad.

A kormány előrejelzése szerint a GDP rekordmértékben, 6,3 százalékkal csökken idén. Jövőre viszont már 5,2 százalékos növekedés következhet, s a járvány előtti szintre 2022 elején térhet vissza az Európai Unió legnagyobb gazdasága. Ezt az Ifo gazdaságkutató előrejelzései is megerősítik. Az intézet üzleti hangulatindexe 92,6 pontra emelkedett augusztusra a júliusi 90,4 pontról, és ezzel már a negyedik egymást követő hónapban jegyeztek fel javulást. Az augusztusi adat meglepetésre 0,4 ponttal felülmúlta a várakozásokat. A gazdasági szereplők aktuális üzleti környezetről alkotott megítélését számszerűsítő mutató a júliusi 84,5 pontról 87,9 pontra javult, meghaladva a várakozásokban szereplő 87 pontot. A hat hónapra előretekintő mutató 96,7 pontról 97,5 pontra emelkedett, de elmaradt a várt 98 ponttól. Ezek a számok azt jelzik, hogy a német gazdaság megkezdte a kilábalást a koronavírus-járvány okozta recesszióból.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.