BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Beindulhat idén a vakcinaturizmus

Több mint egy év telt el a járvány kitörése óta, és az elmúlt hónapok a lezárásokról és az oltóanyag-fejlesztéssel kapcsolatos hírekről szóltak. A vakcinából az Egyesült Államokban már több tízmillió adagot osztottak szét, a beoltottak száma meghaladja a 12 milliót. Sok országban szigorú korlátozások vannak érvényben, és az utazók is a körülményekhez alkalmazkodnak. A pandémia lecsengése után az eddiginél hosszabb és intenzívebb utazások kerülhetnek előtérbe a turizmusban – derül ki a szállásfoglalási szoftvert üzemeltető Guesty elemzéséből. Az Egyesült Államokban egyébként az utazási kedv tavaly a vártnál kedvezőbben alakult: a munka ünnepe és hálaadás alkalmából a foglalások száma 27, illetve 14 százalékkal nőtt 2019-hez képest – mondta Vered Schwarz, a Guesty elnök-vezérigazgatója.

Az oltásturizmus lehet 2021-ben az egyik legfelkapottabb új trend a Fodor’s Travel szerint. A gyógyászati célú turizmus nem új jelenség: 2017-ben világszerte 19 millióan utaztak határon túlra egészségügyi kezelés végett, a piac értékét 45–72 milliárd dollárra becsülték. Az amerikaiak például rengeteg pénzt takaríthatnak meg, ha Indiába, Szingapúrba vagy Thaiföldre utaznak műtétre vagy fogászati, kozmetikai kezelésekre. A vakcinázás felrázhatja az orvosi turisztikai piacot. Amint a britek elsőként jóváhagyták a Pfizer és a BioNTech közös oltóanyagát, Indiában az utazási irodák vakcinációs csomagokat kezdtek forgalmazni lefoglalt járatokkal, szállással, étkezéssel és az egészségügyi központok meglátogatásával – természetesen oltással kombinálva. Ez kicsit korai, hiszen nincs nemzetközi protokoll arra, hogy a vakcinákat be lehet-e adni más országokból érkezőknek, és milyen szabályok mellett. Egy kicsit drága is egy ilyen utazás, hisz egy négy-öt éjszakás londoni utat 525 ezer forintnyi rúpiáért kínálnak, az egy nappal rövidebb New York-i oltástúra pedig 715 ezer személyenként. A szervezők az oltóanyagot nem nevesítik, de hírek szerint a könnyebben elérhető orosz vagy kínai vakcinára játszanak. Foglalási adatokról nem érkezett információ. A túrák később akár sikeresek is lehetnek, egyelőre azonban a vakcinák piacán a kereslet sokszorosan meghaladja a kínálatot, és minden nemzet elsőként – érthetően – a saját állampolgárait oltja be. Ezért az utazóknak óvatosnak kell lenniük, könnyen lehet, hogy élményekkel telve, de oltás nélkül térnek majd haza. Rosszabb esetben placebóval át is verhetik őket.

A vakcinaturizmus etikai kérdéseket is felvet, hiszen az utakat magánszereplők szervezik, nemzetközi testület nem garantálja a minőségüket.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.