BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lassíthat az EKB a kötvény-vásárlásain

Az Európai Központi Bank (EKB) az elemzői várakozások szerint júliusra visszafoghatja kötvényvásárlásait – derül ki a Bloomberg pénteken közzétett felméréséből. Ez azért lenne jelentős fejlemény, mert a válság közepette a bank pandémiás kötvényvásárlási programja (PEPP) segített alacsonyan tartani a hitelköltségeket Európa-szerte.

Olaszország tízéves államkötvényeivel pénteken 0,74 százalékos hozam mellett kereskedtek, 260 bázisponttal lejjebb a két és fél évvel ezelőttinél. Az azonos futamidejű magyar papír hozama ugyanezen az időtávon mintegy 110 bázisponttal csökkent, 2,6 százalék környékére. A hozamszinteknek nem kell feltétlenül megemelkedniük attól, hogy az EKB elkezdene kisebb keresleti támogatást nyújtani, ha ezt azért teszi, mert javulnak a gazdasági kilátások. Az Egyesült Államokból idén indult trend ugyanakkor már feljebb tolta az európai hozamokat is. A kilábalás kockázatai sokkal nagyobbnak tűnnek az amerikaiénál. A Reuters ugyancsak pénteken tett közzé egy elemzői felmérést, és a szakemberek több mint 90 százaléka szerint az eurózóna számára a legnagyobb rizikó a vakcinázási folyamat lassúsága. Az egy éve indult, és decemberben 500 milliárd euróval 1850 milliárdra emelt keretösszegű PEPP a tervek szerint jövő márciusban fut ki. A Bloomberg felmérésében szereplő elemzők több mint 60 százaléka szerint az időkeretet az EKB nem módosítja, és a jövő heti EKB-ülésen még nem változtat a monetáris politikán sem.

Pénteken

0,74

százalék hozamon állt a tízéves olasz államkötvény

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.