Nemzetközi gazdaság

Hozamvadászat: egyre rizikósabb a kötvénypiac

Az emelkedő infláció miatt nem csak Közép-Európában, a feltörekvő piacokon általában is jegybanki szigorítást áraznak a piacok, de a közgazdászok szerint sok helyütt megszaladt a kereskedők keze.

Miközben a Federal Reserve (Fed) habozik jelezni a monetáris enyhítés visszavonásának megkezdését, a feltörekvő piacok már jelentős jegybanki szigorítást áraztak be. Fontos lesz, hogy a következő hónapokban mit mond a Fed, de egyes feltörekvő piacokon szakadéknyi távolság nyílt az elemzők és a piacok beárazott várakozásai közt a kamatemelések sebességéről.

Fotó: shutterstock

A gazdasági kilábalási várakozások, a szállítási láncok zavarai, valamint a nyersanyagok és az élelmiszerek árának emelkedése felhajtja az inflációt, és a fejlett országokénál erre érzékenyebb feltörekvő pia­ci jegybankok már megkezdték a rea­gálást. A Reuters által figyelt 37 pénzintézet márciusban öt, áprilisban négy kamatemelést hajtott végre, miután két éven keresztül többségben voltak a kamatcsökkentések. Ez véget vetett a 2008-as pénzügyi válság óta tartó, eddigi leghosszabb kamatcsökkentési időszaknak.

A kamatok és a hozamok meredek emelkedésére fogadni azonban rizikós lehet. Indiában ez a stratégia már kapott egy pofont. Az ötéves államkötvény hozama például már­cius­ra 85 bázispontot ugrott a múlt év vége óta, 5,9 százalék közelébe, de a hozamemelkedések nagy részét később kiárazták az ország pénzügyi piacai, mert a járvány indiai eldurvulása közepette eltűntek a korábbi kamatemelési várakozások, sőt a jegybank gazdaságsegítő kötvényvásárlásba kezdett, és ezt pénteken esedékes ülésén akár fokozhatja is.

A Bloomberg alapkezelőket idéz, akik vásárolni javasolják egyes feltörekvő gazdaságok államkötvé­nyeit, mert a piacok kamatemelési várakozásai túlságosan előreszaladtak. Az HSBC a dél-koreai és a lengyel hozamgörbe elején lát értéket, az Aberdeen Asset Management vezető feltörekvő piaci alapkezelője, Edwin Gutierrez pedig úgy vélte, a dél-afrikai és a mexikói hozamgörbék áraztak be olyan kamatemelési pályát, amely az elemzők szerint valószínűleg nem fog kialakulni.

A hozamok Európában és a keleti tagállamokban is emelkedtek az idén, az árak esését jelezve, de az Európai Központi Bank felpörgetett kötvényvásárlási programja támaszt nyújt. A magyar tízéves papír hozama is 30 bázispontot vonult vissza a két héttel ezelőtti 3,2 százalék körüli csúcsról.

kötvényhozamok kamatemelés Közép-Európa feltörekvő piacok
Kapcsolódó cikkek