A világ egyik legritkább bélyegje, a vörös színű Mauritius 8,1 millió euróért kelt el egy ludwigsburgi árverésen Németországban.

A 1847 Mauritius 1d Ball Cover nevű bélyeget egy magángyűjtő vitte árverésre, kikiáltási ára négymillió euró volt. Hárman licitáltak, végül egy Európában élő, német nyelvű gyűjtő kínálta érte a legmagasabb árat – közölte az aukciósház.

A vörös Mauritiusokat a világ legritkább és legértékesebb bélyegjei között tartják számon. Viktória brit királynőt ábrázolják, 1847. szeptember 21-én adták ki Mauritiuson. Ezek voltak az első bélyegek, amelyeket brit koronagyarmaton bocsátottak forgalomba. Ötszáz példányban nyomták őket, mára alig maradt fenn belőlük, magángyűjteményekben és néhány múzeumban őrzik őket.

Különlegességüket az adja, hogy a Post Office (postahivatal) felirat szerepel rajtuk, a Post paid (bérmentesítve) helyett. Állítólag az első sorozatra véletlenül nyomták a postahivatal feliratot. Ezért ezeket a ritkaságokat Post Office bélyegeknek is nevezik.

Két címlet, a narancs és a kék színű Mauritius készült, csak 500-500 példányban, rendkívül kevés maradt meg belőlük, ezért a világ legdrágább bélyegjei között tartják számon őket. Az 1900-as évek elején az eredeti nyomólemezről 300 darab új nyomatot készítettek múzeumi célokra.