Nemzetközi gazdaság

Rászállt a Tencentre a kínai versenyhatóság

Megfosztanák a Tencent Musicot kizárólagos jogaitól emellett pénzbírságot kiszabnak a streamingszolgáltatóra.

A kínai versenyhatóság arra készül, hogy megfossza a Tencent Musicot, a Tencent Holdings technológiai óriás zenei streamingszolgáltató leánycégét azoktól a kizárólagos jogaitól, amelyeket egyebek között a Warner Music Grouppal, a Universal Music Grouppal és a Sony Music Entertainmenttel kötött licencszerződésekkel szerzett – értesült a Reuters. A cég emellett állítólag azért is kap egy jelképes összegű, 75 ezer dolláros bírságot, amiért elhallgatta, azaz nem megfelelően jelentette be a hatóságnak, hogy 2016-ban felvásárolt két konkurens zenestreamingcéget, a Kuwót és a KuGout.

A Reuters már áprilisban jelentette, hogy a pekingi versenyhivatal a kínai technológiai cégek elleni drasztikus fellépés keretében hatalmas, 1,5 milliárd dolláros pénzbírságot kíván kivetni a Tencent Holdingsra, és hogy a cégcsoport vezetői enyhébb büntetésért lobbiznak.

Fotó: Imaginechina

Nem világos, hogy sikeres volt-e a közbenjárás, vagy a Tencent még további szankciókra számíthat. Úgy tűnik, hogy a korábbi hírekkel szemben a KuGou és a Kuwo továbbra is a konszern része maradhat.

A hatóság viszont mindenképpen meg fogja torpedózni a holding legújabb felvásárlási akcióját, amellyel most Kína két legnagyobb videojáték-streamingelő vállalatát, a Huyát és a DouYut akarja magába olvasztani.

A zenei tartalmak felett szerzett kizárólagos jogok ügyében a hatóság még 2018-ban kezdte meg az eljárást, egy évvel később azonban megszüntette, amikor a kínai Spotifyként is emlegetett Tencent Music kötelezettséget vállalt arra, hogy az általában három évre szóló kizárólagos jogok egy része esetében tartózkodni fog a megújításuktól. Később azonban kiderült, hogy éppen a Kínában legkedveltebb zenészek, köztük a kínai kultúrkör egyértelműen legnépszerűbb énekese, Jay Chou esetében megőrizte az exkluzivitást, amelyet fegyverként használt kisebb riválisaival szemben.

Ráadásul tavaly Hszi Csin-ping elnök vezetésével Kína hadjáratot indított a korábban csak lazán szabályozott technológiai cégek egyre növekvő gazdasági és társadalmi befolyásának visszaszorítása érdekében. Az Alibabára például 2,3 milliárd dolláros bírságot vetettek ki, mivel az indoklás szerint éveken keresztül visszaélt piaci erőfölényével.

Tencent streamingszolgáltatók
Kapcsolódó cikkek