Nemzetközi gazdaság

A Dior öltözteti a jövőben a PSG sztárjait

A világsztárokkal felálló Paris Saint-Germain és a luxusmárka együttműködése tulajdonképpen eléggé logikus, noha a Dior korábban nem foglalkozott futballcsapatokkal.

A Paris Saint-Germain játékosait a Dior divatház öltözteti a következő két év során – derül ki a Women’s Wear Daily tudósításából. A játékosok a Dior férfirészlegét vezető művészeti igazgató, Kim Jones dizájnjait fogják viselni.

Fotó: FRANCK FIFE / AFP

Noha a Christian Dior Couture elnök-vezérigazgatója, Pietro Beccari arról beszélt, hogy a közös értékeknek köszönhetően az együttműködés szinte természetesen alakult ki, azt is elmondta, hogy a luxusmárka történetében ez az első, amikor szövetségre lép egy csapattal. A PSG Lionel Messi és Sergio Ramos szerződtetésével erősített az idei szezonra. Az új igazolásokkal a Bajnokok Ligájának megnyerésére készülő csapat, mely a transfermarkt adatai szerint a játékosai értékét összeadva a második legdrágább futballcsapat a Manchester City után, tulajdonképpen logikus választás a márka számára.

A kreációkat a csapat játékosai nem a pályán fogják viselni, hiszen a divatház által megálmodott öltözékek inkább a formális és lezserebb stílusok közül kerülnek ki, de semmiképpen sem sportruházatok.

Korábban a PSG játékosait a pályán kívül a Hugo Boss öltöztette.

Dior futball labdarúgás divat Paris Saint-Germain
Kapcsolódó cikkek