BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bekeményít az EU, hogy támogassa a franciákat

Az Európai Unió a jelek szerint felsorakozik Franciaország mögött a lemondott tengeralattjáró-üzlet ügyében, újraértékelheti az Egyesült Államokhoz fűződő viszonyt.

Az Európai Unió a jelek szerint felsorakozik Franciaország mögött az amerikai–brit–ausztrál védelmi együttműködés és a lemondott tengeralattjáró-üzlet ügyében, és tetemre hívja az Egyesült Államokat. A Politico két forrásból megerősített értesülése szerint az Európai Bizottság komolyan fontolgatja, hogy elhalasztja az uniós–amerikai Kereskedelmi és Technológiai Tanács (TTC) szeptember 29-e Pittsburgh-be tervezett ülését, amelyen olyan, mindkét fél számára fontos kérdésekről egyeztettek volna, mint az együttműködés a félvezetőgyártásban és a mesterséges intelligencia fejlesztésében. A TTC hivatott „visszahozni a hátsó ajtón keresztül” a Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerséget (TTIP), amelynek a tárgyalása 2016-ban omlott össze. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke is megerősítette, hogy több uniós tagállam sürgeti a találkozó elhalasztását, és figyelmeztető jel az is, hogy a soros szlovén elnökség levette a TTC-t az uniós nagykövetek szerdai egyeztetésének napirendjéről.

Fotó: BRENDAN ESPOSITO / AFP


Az uniós miniszterek támogatásukat és szolidaritásukat fejezték ki Franciaországgal szemben New Yorkban is, ahol az ENSZ-közgyűlésre készülve zárt ajtók mögött találkoztak. A Reuters tudósítása szerint Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője megismételte, hogy Brüsszelt is „meglepetésként” érte, hogy Ausztrália lemondta a francia Naval Grouppal kötött ötvenmilliárd eurós tengeralattjáró-megrendelést. Charles Michel már önmagában azt sem érti, mi értelme a háromoldalú védelmi egyezménynek. Úgy véli, ha az Egyesült Államok Kína miatt döntött a lépésről, akkor „nagyon furcsa”, hogy ehhez Ausztráliát és az Egyesült Királyságot választotta partnernek, mert a döntés meggyengítette a transzatlanti szövetséget.

Fotó: YVES HERMAN / AFP

Ursula von der Leyen, a bizottság elnöke még keményebben fogalmazott a CNN-nek adott hétfő esti interjújában. Figyelmeztetett, hogy addig nincs visszatérés a normális kapcsolatokhoz Washingtonnal, amíg az Egyesült Államok nem válaszol néhány nyitott kérdésre. 

Elfogadhatatlanul bántak az egyik tagállamunkkal, szóval tudni akarjuk, hogy mi történt és miért. Először ezt kell tisztázni

– jelentette ki. Thierry Breton belső piacért felelős biztos a Financial Timesnak adott interjúban pedig úgy fogalmazott, hogy „valami tönkrement” az uniós–amerikai kapcsolatokban. 

Egyre erősödnek azok a hangok, hogy az elmúlt hónapok történései után talán jó ötlet lenne újraértékelni a partnerségünket

– fogalmazott. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.