Április óta nem volt annyi új koronavírus-fertőzött Szlovéniában, mint most; az egészségügyi hatóságok 1093 új megbetegedést regisztráltak szerdán. A koronavírusos betegek közül 243-an vannak kórházban, 61-en intenzív osztályon, a fertőzés szövődményeibe kedden három beteg halt bele.

A valamivel több mint kétmillió lakosú Szlovéniában a lakosság 44 százaléka, 921 538 fő kapta már meg a koronavírus elleni oltás mindkét adagját. Janez Poklukar egészségügyi miniszter egy kórházi látogatás alkalmával azt mondta: 

a kórházban kezelt betegek kétharmada nincs beoltva.

Fotó: Jure Makovec / AFP

Mindenkit arra kérek, hogy legyen szolidáris és felelősségteljes. Itt az ideje az észszerűségnek és védőoltás felvételének

– üzente a tárcavezető, hozzátéve, hogy a kórházi adatok is bizonyítják, hogy az oltás megvéd a Covid–19 súlyos szövődményeitől. 

A valamivel több mint négymilliós Horvátországban (ahol a felnőtt lakosság átoltottsági aránya 51,6 százalék) a járvány kezdete óta 379 ezer fertőzöttet azonosítottak. Kedden 1237 új esetet igazoltak a hatóságok. A vírusfertőzés szövődményeiben tíz beteg halt meg 24 óra alatt, ezzel a járvány halálos áldozatainak száma 8395-re emelkedett. A horvátországi kórházakban jelenleg 540 beteget ápolnak, 62-en vannak lélegeztetőgépen.

Fotó: Shutterstock

Az országban a harmadik hullám csúcsán, április 14-én 2203 új estet azonosítottak. 

A mostani, negyedik hullám tetőzését szeptember végére, október elejére várják a szakemberek.

Magyarország Horvátországgal és Szlovéniával is kétoldalú utazási megállapodást kötött a nyár elején; ennek értelmében mindkét országban elfogadják a magyar hatóságok által kiállított igazolványt a koronavírus elleni védettség igazolására.